Tavaly év végén, telt ház előtt lépett fel, a felújított Klinika Klubban az Analog Balaton. Az elektronikus duót, Zsuffa Abát és Vörös Ákost a koncert előtt kérdeztük.
A Loki, január 25-én igazán magyaros hangulatú keleti rangadón fogadta a Diósgyőr gárdáját.
A Debreceni Egyetem egész pontosan 19 évvel ezelőtt indította útjára az országosan is egyedülálló beiskolázási programját: a DExpo-t.
Kerek évfordulót ünnepelt tavaly a debreceni közösségi közlekedés: 140 éve, 1884. októberében indult el a városi vasút, azaz a villamos elődje. Ennek alkalmából gyűjtöttünk össze n...
Tavaly novemberben, 5. alkalommal került megrendezésre a TTK Szakok Olimpiája, ahol a hallgatók a szaktársaikkal karöltve hét állomáson keresztül versenyeztek, hogy elnyerjék a leg...
Debrecen központjában nagy a nyüzsgés, hiszen kigyúltak a karácsonyi fények, sült gesztenye, forralt bor illata lengi át az utcákat, a karácsonyi vásár pedig megannyi különleges po...
Megtartották a 2024 nyári, július 12. és 24. között Debrecen és Miskolc által megrendezett Európai Egyetemi Játékok (EUG) előzetes sajtótájékoztatóját a Miskolci Egyetemen. A szerv...
Beszélgetés Szabados Ágival a Debreceni Egyetemen.
583 felező hallgató, 3 nap, 2 kar, 1 egyetem. Ismét hatalmas bulira invitálta hallgatóit a Gazdaságtudományi-, valamint a Mezőgazdasági-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodá...
Budapesten, május 24-én ismét díjazták lapunkat, az Egyetemi Életet a DUE médiahálózat, diákújságíró egyesület Tehetségkutató Diákmédia Pályázat eredményhirdetésén. Ezúttal nem csu...
Hamarosan befejeződik a 2024 tavaszi szemeszter. A Debreceni Egyetemen azonban – ahogyan ez eddig is így volt hagyományosan – korántsem áll meg az élet. Nyár végén ugyanis érkeznek...
Miként segíti a Debreceni Egyetem profi sportoló hallgatóit a mentorprogramon keresztül, mi történik az intézmény Noszvaj-Síkfőkúton található Soó Rezső Kutatóházával és hogyan ala...
A 30Y lassan az egyik legrégibb, folyamatosan működő alter-rock zenekar hazánkban. E sorok írója sok-sok évvel ezelőtt látta őket, amikor talán a Kispál és a Borz előtt játszottak...
A DE-BTK Művészeti Központ egyik legfőbb törekvése, hogy sikeres partnerkapcsolatot ápoljon Debrecen legfontosabb kulturális intézményeivel, sőt a város határain túl is törekedjen...
Idén tavasszal április 23-án már 4. alkalommal került megrendezésre a Természettudományi és Technológia Kar Szakok Olimpiája, ahol a hallgatók a szaktársaikkal karöltve hét állomás...