Fedezd fel Debrecen utcáit!

Az Osztrák-Magyar Monarchia területén először Debrecenben jött létre gőzvontatású tömegközlekedés, messze megelőzve Bécset és Budapestet. A debreceni városi vasúton 1884. október 2-án tizenkettő óra negyvenöt perckor indult el a személyforgalom, a teherforgalom pedig tizenegy nappal később, 1884. október 13-án. Ez olyan modernnek számított akkoriban, hogy amikor Ferenc József Debrecenbe látogatott 1890. szeptember 12-én, maga is felült a vonatra.

 

Míg a gőzmozdonyokkal hajtott városi vasútközlekedés elsőként Debrecenben valósult meg, a villamos-közlekedés más városokhoz képest csak jóval később, 1911. március 16-án indult el a városban.

 

 

A városi vasút a mai 1-es villamos vonalán haladt és eleinte csak a Nagyerdei fürdőig ért (mai Régi Vigadó). A vonalhálózat az 1910-es és ’20-as években tovább bővült. Ekkor villamos közlekedett a Szent Anna, a Kossuth, a Csapó és a Hatvan utcákon, kötött pályán el lehetett jutni a Baromfivásártérig, a Közvágóhídig, a Tüzérlaktanyáig, a Nagyerdei fürdőig és a pallagi Gazdasági Akadémiáig is. A ma is létező Nagyerdei hurok 1927-ben épült meg.

 

Az 1944-es bombázás súlyos károkat okozott a Debreczeni Helyi Vasút Részvénytársaság (DHV) telephelyén, lerombolta a kocsiszínt, az eszterga- és egyéb műhelyeket, valamint a járműállomány közel 60 százalékát. A második világháborút követően természetesen megindult a villamosvonalak helyreállítása és fejlesztése, olyannyira, hogy a villamosközlekedés a ‘60-as évek végére elérte csúcspontját. Ekkor 12 vonalon közlekedett villamos és körülbelül 38-40 kilométer vonalhálózattal rendelkezett a város. A leghosszabb villamosvonal a 12-es volt, ami a Nagyállomás és Pallag között járt.

 

Külön fejezetet jelent a debreceni tömegközlekedés történetében a magyar gyártmányú villamosok gyártása az 1960-as években. A kétirányú, tízajtós csuklós villamos, a FVV CSM–4-es (becenevén „Bengáli”) első példánya 1969-ben került a debreceni sínekre 481-es pályaszámmal. Összesen 12 ilyen jármű közlekedett a városban, az idősebbek ma is nosztalgiával emlékeznek rá.Bár a Bengálik ma már nem járnak menetrendszerűen, nemzeti ünnepek, így például március 15-e alkalmával ma is utazhatunk velük, és külön alkalmakra bérelhetők más nosztalgiajáratokhoz hasonlóan.

 

 

A villamos-közlekedés látványos fejlődése ellenére az 1968-as országos közlekedéspolitikai koncepciónak megfelelően az 1970-es években elkezdődött a debreceni villamosvonalak felszámolása a történelmi, 1-es vonal kivételével.

 

Először a pallagi és tüdőszanatóriumi vonalakon szűnt meg a közlekedés 1970-ben, majd 1971-ben felszámolták a 6-os számú, Arany Bika – Köztemető vonalat is. Az 5-ös számú, Hatvan utca – Nyulas vonalon 1973-ban közlekedett utoljára villamos, az utolsó 4-es számú vonal pedig, a Megyei Tanács – Vágóhíd között 1975-ben szűnt meg. Ebben az időszakban csökkentették drasztikusan az 1882 óta közlekedő Zsuzsi Erdei Vasút eredeti vonalát is. A villamosok helyét buszok vették át.

 

A villamosvonalak felszámolását követően az 1970-es években napirendre került a trolibusz-vonal kiépítése, ami végül csak a ’80-as évek második felében valósult meg. Az első, 2-es számú trolibuszjáratot 1985. július 2-án avatták fel, míg a 3-as számút 1988. október 3-án.

 

Négy évtized után, a 2010-es években újra megindult a debreceni villamoshálózat bővítése. Az új, 2-es villamosvonalon 2014. február 26-án indult el a közlekedés és vannak tervek újabb vonalak kiépítésére is.

 

Ma Debrecen két villamosvonallal, öt trolibusz-vonallal és számos buszvonallal az ország egyik legfejlettebb közösségi közlekedési hálózatával büszkélkedhet. És akkor a több mint száz kilométer hosszú kerékpárút-hálózatról még nem is beszéltünk, de ez már egy másik történet.

 

Erdei Nóra, archív fotók forrása: Fortepan