A megbízott trénert az edzősködésről, valamint az MTK és a Honvéd elleni meccsről kérdeztük.
Bosznia-Hercegovina 26-24-es legyőzésén kívül semmivel nem volt elégedett a magyar férfi kézilabda-válogatott szakmai stábja a pénteki, érdi felkészülési mérkőzésen.
“Nagyon összeforrt a csapatunk, és most ott tartunk, hogy szerintem az egyik legnépszerűbb egyesület vagyunk” – mondta büszkén a DEAC dartscsapatának edzője, Kiss Imre.
A hazai pályán játszó Kisvárda nem tudta megnehezíteni a DEAC dolgát, amely így könnyedén lépett a harmadik fordulóba.
Két olyan csapat találkozik a hétvégén Debrecenben, amelynek a szokásosnál is jobban szüksége van a pontokra. Szombaton 17 órakor ugyanis a Budapest Honvédot fogadja a DVSC a Nagy...
Battai Sugár Katinkával Ó Nagy Ferenc beszélgetett az FM90 Campus Rádióban.
A Nagyerdei Stadionba eddig átlag 4516-an látogattak ki.
A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos Twitter-oldalán megjelentette a novemberi vb-selejtezőkre szóló válogatott keretet.
Az MTK elleni meccs hajrájában állt be csereként a 18 esztendős játékos.
A DEAC jégkorongcsapata 6-4-es vereséget szenvedett a Gyergyói Hoki Klub ellen az Erste Ligában hétfőn.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága egy idegenbeli mérkőzéstől eltiltotta a magyar szurkolókat az októberi angliai mérkőzésen történt rendzavarások miatt.
A Debreceni Egyetem alakulata megnehezítette a nyáron megerősödött ellenfél dolgát.
A Debreceni Egyetem együttese zsinórban második bajnokiját zárta kapott gól nélkül.
A Kecskemét házigazdaként 2-0-ra legyőzte a hozzá hasonlóan újonc III. Kerületi TVE-t a labdarúgó NB II 14. fordulójában, vasárnap, így a tabella élére ugrott.
Két magyar váltó, az ötkarikás címvédő férfi, illetve a vegyes is bronzérmet nyert a rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai kvalifikációs világkupa-sorozatának második, nagojai áll...