Olasz minta alapján hazánkban először Debrecenben valósítják meg az „Insuperabili” projektet. A speciális szükségletű gyerekek a DVSC Különleges Akadémia tagjai lehetnek, rendszere...
A Loki játékosa mind a kilencven percet a pályán töltötte.
A Kisvárda II. együttesét fogadja a DVSC II. vasárnap 13 órától az egyetemi sporttelepen.
Óriási siker a rövid pályás úszó országos bajnokságon.
A lengyelek elleni 11-1-es győzelemmel kezdte szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a csehországi Chomutovban zajló olimpiai selejtezőben.
A 43 éves szakember 2006 óta részese a sportág debreceni életének. Korábban a DHK utánpótláscsapataival szép sikereket ért el.
David Musial történelmi sikereket ért el a DEAC-cal.
Pro licences, a magyar mezőnyt jól ismerő, hazánkban már bajnoki címet is nyert tréner lett a Loki trénere.
A Debreceni Egyetem alakulata nem bírt az Újpest II-vel hazai pályán.
A magyar válogatott megdöntötte a négy kilométeres táv 37 esztendős magyar csúcsát a pályakerékpáros országos bajnokságon a szlovéniai Novo mestóban vasárnap.
Tóth Dániel abban bízik, hogy a Debreceni Egyetem alakulata megnyomja a hajrát a téli pihenő előtt.
A szünetben nem úgy nézett ki, hogy hatalmas öröm lesz a végén.
Az Európai Paralimpiai Bizottság (EPC) közgyűlésén holtversenyben a legtöbb szavazattal a szervezet elnökségének tagjává választották Urr Anitát, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MP...
Lionel Messi kapja az idei Aranylabdát, így a Paris Saint-Germain argentin sztárja hetedszer érdemli ki a legjobb európai labdarúgót megillető elismerést a portugál RTP Deportivo s...
A Debreceni Egyetem jégkorongcsapata Győrben és Dunaújvárosban vendégszerepel a következő napokban, míg kosarasaink Oroszlányba, női röplabdázóink Egerbe utaznak. Futsalosaink, fér...