Pontot szerzett Szolnokon a DSZC-Eötvös DSE

A felnőtt női röplabda NBII felsőházában a DSZC-Eötvös DSE november első napján Szolnokra látogatott.

Évek óta nem szerzett pontot a Tisza-partiak ellen a hajdúsági egylet és most se a DSZC-Eötvös DSE számított
esélyesnek.
A találkozó előtt az öltözőben az hangzott el, hogy próbáljanak a debreceni lányok bátor játékkal kockáztatni és
megnehezíteni a házigazdák dolgát.


Már a mérkőzés első pontja vitára adott okot, ugyanis a debreceniek szépen felépített támadása végén Szilágyi Panni a
vonaltól jó 15 centiméterre belülre ütötte a labdát, de az egy szál játékvezető outot ítélt. Már az első szettben szépen
küzdött a vendégcsapat, ami tisztes helyállásra volt elég.

A második szett álomszerűen kezdődött hajdúsági szempontból, már 7:1-re és 12:2-re is vezettek Karczub Grétáék. Ezt
követően felzárkóztak a házigazdák, de a végjáték Kozma Kittiéknek sikerült jobban, így megtörtént az egyenlítés.
A harmadik játékrészben is Kovács Anették szereztek előnyt, de 7:2 után ismét felzárkózott a Szolnok és ismét
minimális különbséggel tudtak győzni Lengyel Panniék.

A negyedik etap az elsőhöz hasonlóan szoros volt, de a házigazdák egyenlíteni tudtak.
A rövidített játékrészben hamar nagy előnybe került a Szolnok és bár Veress Petráék csökkenteni tudtak a különbségen,
a győzelmet a házigazdák szerezték meg.

Összességében a DSZC-Eötvös DSE végig szépen küzdött és bár győzni nem tudott, értékes ponttal térhetett haza.
A debreceniek legközelebb november 8-án 17 órakor a veretlenül listavezető Gödöllőt fogadják a DSZC Kereskedelmi
Technikumban.