Megszerezte első felsőházi győzelmét a DSZC-Eötvös DSE
Mint arról beszámoltunk a DSZC-Eötvös DSE a 2025/2026. évi női röplabda NBII alsóházából a Kispest SE elleni sikeres osztályozó után a felsőházba jutott.
A felsőházban az első mérkőzést Szolnokon, a listavezető ellen játszotta a csapat, ahol vállalható vereséget szenvedett.
Az első hazai felsőházi találkozóra szombaton délután került sor, az ellenfél az érdi DELTA Tigrisek volt.
A kezdő sípszó előtt az Eötvös DSE vezetői és játékosai köszöntötték a születésnapját ünneplő Végh Andrást, a DSZC-
Eötvös DSE vezérszurkolóját, aki az idei bajnokság minden hazai és idegenbeli összecsapásán buzdította a debreceni
hölgyeket.
A mai megmérettetésen is szükség volt a szurkolásra, hiszen két közel azonos játékerőt képviselő csapat csapott össze.
A zsúfolásig megtelt csarnokban az elejétől nagy küzdelem alakult ki. Karczub Gréta és Berza Fanni erőteljes
támadásaival kis előnyt alakítottak ki a hazaiak, de a lelkesen mezőnyöző vendégek először kiegyenlítettek, majd 4
pontos előnyt szereztek. A DSZC-Eötvös DSE Kovács Anett nyitássorozatának segítségével kiegyenlített, majd egészen
24:24-ig fej-fej mellett haladtak az ellenfelek. A végjáték a hajdúságiaknak sikerült jobban, így megszerezték a
vezetést.
A második szettben is végig magas színvonalú, küzdelmes játékot láthattak a nézők, melynek végén a debreceniek
nyitásfogadási hibáit kihasználva – szintén minimális különbséggel – kiegyenlítettek az érdiek.
A harmadik játszmában többször kis előnyt alakítottak ki Kozma Kittiék, de a vendégek mindig visszakapaszkodtak
valahogy. Végül Lengyel Panna sáncainak és támadásainak, valamint Veress Petra ütéseinek is köszönhetően ismét
előnyt szerzett a hazai gárda.
A negyedik játékrészben feljavult a hazaiak védekezése, Gyöngyösi Réka többször eredményesen sáncolt, csapattársai
támadásai is többször jól sikerültek, így az előző három etaphoz képest nagyobb különbséggel tudtak nyerni Végh
Kittiék.
Összességében a DSZC-Eötvös DSE szépen küzdött, az előforduló hibákat igyekeztek kijavítani a csapattársak és
nagyon értékes három pontot szerzett a csapat.
DSZC-Eötvös DSE – DELTA Tigrisek 3:1 (26, - 24, 22, 16)
Legközelebb debreceni rangadóra kerül sor, február 14-én 11 órakor a DSZC-Eötvös DSE a DEAC-hoz látogat.