A sajtó helyen mindenki felfelé nézett a tető irányába. Állítólag az egyik sky boxban vendégeskedett az az angol delegáció, amelyik kacérkodik a klub megvételével. Pletykák szerint néhány napon belül bejelentés lesz a dologról. Több, mint négyezer drukker foglalt helyet a lelátókon, köztük sok fővárosi.
Navarro mester erősen rotált a sikeres Újpest elleni derbit követően. Dacosta, Bermejo, Komáromi, Kolbachuk eddig csak a kispadon hergelődtek. Talán most is jobb lett volna. Főleg Dacostát zavarta meg, hogy pályáén kellett lenni, de Bermejo sem alakította túl a szerepét. Mindezek ellenére a Debrecen egy formás támadás után - Szűcs-Dzsudzsák összjátékának köszönhetően - megszerezte a vezetést. A csapatkapitány megszokott gólöröme ezúttal elmaradt.
Az feltűnt, hogy a Kispest, valami hasonlót próbált bemutatni, mint amit egy osztállyal feljebb a Paks szokott. Hosszú, felívelt labdáikra vércse szerűen csaptak le Gyurcsóék. Látszott, hogy Feczkó Tamás remekül összerakta a társaságot, nem véletlenül csak a feljutás lebeg előttük.
Szünet után a vendégek léptek fel támadóbb stílusban, aminek az lett az eredménye, hogy a szerb Pauljevics ballal kiegyenlített. Támadásban maradtak a piros-feketék. Gyurcsó tette be a labdát Kántor Kevinnek, aki nem hibázott. Vagy négy percig huzigálta a vonalakat a VAR, még Bognár sporit is kihívták, aztán úgy döntöttek, az egykori Vidi focista lesről indult. A döntetlen hosszabbításra jogosította fel a két együttest.
Ebben az időszakban újabb cserékkel próbálkoztak az edzők, a Lokiban Kocsis Dominik is gyepre lépett, de inkább a Honvéd dominált. Aztán a 117. percben a középpályán totyogott a hazai játékos, elvették tőle a labdát, Zuigéber megindult, és a legjobb tizenhatba lőtte együttesét.
Ezzel a DVSC befejezte a Magyar Kupában a szereplését. Semmi gond, illetve angolul: no problem, hangzott el a sky boxban. Ha ez tényleg így volt - csak feltételezzük - a bajnokságban lehet tovább menetelni. Vasárnap jön a ZTE, nem lebecsülendő brazil kompániával a soraikban. Még nem tudható, hogy a hétközi 129 perc mennyit vett ki a fiúkból. De legyen ez a szakvezetés dolga. Mert egy győzelem után, a körülmények szerencsés összejátszása mellett akár az első helyről is várhatja majd a 13. fordulót a Loki. És akkor sok sikert Kispest Honvéd!
Magyar Kupa mérkőzés a tizenhatba jutásért:
DVSC - Kispest Honvéd 1-2 (1-0) hosszabbítás után
W. Gy.