Összetörték a zalai kerámiát
Ezért érdemes volt megtenni - oda-vissza összesen - kilencszáz kilométert a DEAC férfi kosarasainak a hétvégén
Zalaegerszegre utaztak a fiúk a bajnokság negyedik fordulójának meccsére. Két olyan együttes csapott össze, amelyik nem úgy kezdte a szezont, ahogyan előzetesen eltervezték. A ZTE, és a DEAC is azonos mutatókkal "büszkélkedett" a feldobás előtt. Egy győzelem, két vereség. Természetes, hogy a dunántúliak szerették volna hazai parkettán gyarapítani a pontjaikat. Nem sikerült.
Az egyetemisták hamar elkapták a fonalat, és pillanatok alatt elhúztak 11-2-re. Kapaszkodtak a vendéglátók, de egyenlíteni nem sikerült nekik.
A második negyed kiegyenlítettebb lett. Ekkor már több esetben is vezetett az Egerszeg, de a huszadik perc körül egy öt-nullás rohammal a Debrecen mehetett az öltözőbe.
Szünet után jött három gyors cívis tripla, és ekkor látszott, a zalaiak nem bíznak saját magukban. a kinti dobásaik katasztrófálisak voltak, Mócsánékkal ellentétben. Mintha megérezték volna ezt a Pethő tanítványok, mert visszavettek az iramból. Vérszemet kapott a ZTE, az utolsó percben 83-83-at mutatott az eredményjelző. Idegtépő hatvan másodperc következett. Kettőt dobott a DEAC, de a dudaszóval egyidőben a hazai Scherer is betalált.
Gyanús volt ez a két pont, videózás következett, ami után megállapították, hogy a kosár időn túl esett.
Megszületett tehát a vendég győzelem, amely biztosabb is lehetett volna, ha nem alszanak bele a srácok a végébe. A sikert azonban nem szokás magyarázni.
Következik a Falco, szintén idegenben. És a Szombathely most tízzel kapott ki a Soprontól. Kérdezzük meg a hűség városának kosarasait!
Férfi kosárlabda bajnokság NB I/A csoport, 4. forduló:
Zalakerámia ZTE KK - DEAC 83-85 (18-19, 21-22, 17-24, 27-20)
Legjobb dobók: Hellems 18, Johnson 14, Tóth Á. 14, illetve Tyus 24, Wade 18, Mócsán 17.
W. Gy.