A főpróba után jöhet a bajnokság
Fodor Antal abban bízik, hogy a Debreceni Egyetem alakulata behúzza majd azokat a meccseket, amelyeknek esélyesként vág neki.
A DEAC röplabdacsapata szerdán a Pénzügyőr otthonában lejátszotta utolsó edzőmeccsét a TippmixPro Férfi NB I Extraliga rajtja előtt. Fodor Antal legénységének nem sikerült jól a főpróba, hiszen 4:1-re kikapott. A vereség ellenére vezetőedzőnk úgy véli, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a fővárosban.
– A saját bőrünkön is megtapasztalhattuk, hogy a Pénzügyőrt nem véletlenül tartják az élvonal egyik éremesélyesének. Többször bevállaltunk rizikós megoldásokat, sajnos ezért gyakran hibáztunk is. Az első szettet a hazaiak simán megnyerték, a második már szorosabban alakult. A harmadik játszmától kezdve több kulcsemberünket pihentettünk, végül az ötödik felvonást nyertük meg. Annak örülök, hogy amikor a mi szempontunkból kedvezőtlen volt az eredmény, akkor sem lógattuk az orrunkat. Erre a mentalitásra mindenképpen építhetünk – hangsúlyozta a vezetőedzőnk.
Hétfőn már nem “babra megy a játék”, ugyanis elkezdődik az élvonal, ránk az első fordulóban egy miskolci túra vár. A felkészülési időszak során egy tornán már összefutottunk a borsodiakkal, akik szeptember végén 3:1-re legyőztek minket.
– Biztos vagyok abban, hogy a miskolciak megnehezítik a dolgunkat, ennek ellenére győzni szeretnénk. A MEAFC jól erősített a nyáron, szerintem erősebb a kerete az előző idényhez képest. A Miskolc a legutóbbi szezonban lemaradt a legjobb nyolcról, idén elérheti a negyeddöntőt. Négy idegenbeli meccsel kezdünk a bajnokságban, ezek közül három mérkőzésen papíron mi leszünk az esélyesebbek. Amennyiben elkerülnek minket a sérülések és egyéb nehézségek, meggyőződésem, hogy jól jövünk ki ezekből az összecsapásokból – mondta Fodor Antal.
A keretünkben akadtak változások a nyáron: Hubert Lasecki, Bán Viktor, Kun Benedek és Lescay távozott, míg érkezési oldalon Óhidi Richárd, Török Zsombor és Ivan Tassev neve szerepel.
– Úgy érzem, az új játékosok jól illeszkednek a csapatunkba, hiszen ambiciózusak és jó szellemiségűek. Szerintem Zsombor megfelelően tudja majd pótolni Bán Viktort. Ivan nagyon képzett röplabdázó, és Ricsit is csak dicsérni tudom – jelentette ki szakvezetőnk.
2024-ben a negyedik, 2025-ben pedig az ötödik helyen zártunk az első osztályban. Adódik a kérdés: ebben az idényben hol végezhetünk?
– A legjobb hat közé jutás lebeg a szemünk előtt, nyilván ezen belül is a minél előkelőbb pozíciót akarjuk megszerezni. Jelenleg még nehéz jósolni, de az biztos, hogy az előző évhez képest most még erősebb a bajnokság mezőnye – zárta mondandóját Fodor Antal.
TippmixPro Férfi NB I Extraliga
MEAFC-Peka Bau-DEAC
2025. 10. 20. (hétfő) 18.30, Miskolci Egyetemi Körcsarnok
Fotó: Szolnoki László