Tóth Dániel ismét megőrizné kapuját a góltól

A tabella élén álló Debreceni Egyetem vasárnap délelőtt a Kisvárda második együttesét fogadja.

Két meccset felölelő kisiklás után a múlt héten visszatért a győzelem útjára a DEAC a labdarúgó NB III Északkeleti csoportjában. A fekete-fehérek 5–0-ra nyertek a DVSC II ellen a Nagyerdei Stadionban, amely siker természetesen jót tett az önbizalmuknak. De mint azt a kapus, Tóth Dániel elmondta, sokáig nem ünnepelték a városi rangadón elért győzelmet.

– Beszélgettünk arról a srácokkal, hogy nem értékeljük túl azt a nagyarányú sikert. A múlt hétvégén jók voltunk a pontrúgásokban, illetve a mezőnyben is, de valójában az előző két, elveszített meccsen sem játszottunk rosszul – utalt „Dínó” a Karcagtól és a Hatvantól elszenvedett vereségekre.

Arról is megkérdeztük a hálóőrt, mennyire fontos számára, hogy kapott gól nélkül hozzon le a csapat egy mérkőzést.

– Nagyon jó érzés ez egy kapusnak. Megnéztem, országos szinten is jól állunk kapott gólok terén, azon leszünk a társaimmal, hogy a jövőben is így teljesítsünk. Ehhez azonban nem csak az én jó teljesítményem kell, hiszen ez is csapatmunka – mondta Tóth Dániel, majd rátért a vasárnap 11-kor rendezendő hazai, Kisvárda II elleni találkozóra.

– Fiatal, lendületes gárdával találkozunk, amely gyorsan igyekszik játszani a futballt. Ám lehet, pont a fiatalságuk miatt kissé szertelenebbek lesznek, és ezt a magunk javára fordíthatjuk. Jó csapat a Kisvárda, azonban ezúttal is próbálunk a saját teljesítményünkre koncentrálni. Ha kihozzuk magunkból a legjobbat, elérjük célunkat, ami a három pont megszerzése.

NB III Északkeleti csoport, 12. forduló

DEAC–Kisvárda Master Good II

vasárnap 11 óra, Dóczy utcai Sportcampus