Ez a tizenegyes nyerő volt

Mint a fociban: a DVSC labdarúgói egy tizenegyessel hamar hátrányba kerültek szombaton, a kézilabdás hölgyek viszont ugyanennyivel fölényesen alázták vendégként a Moyra-Budaörs együttesét. A derbi igazán jól szolgálta a jövő hét összecsapását: szerdán a Hódosban a Győr vizitál, majd három nap múlva irány Pest a Fradi ellen. A tét akár a harmadik hely is lehet Vámosék számára.

Pedig nem indult jól a találkozó debreceni szempontból. A hazai csapat már két góllal is vezetett, de a Loki szorosan követte őket. Fej-fej mellett haladtak, a félidőben mindössze egyetlen találattal vezetett a vendég csapat.
 
Aztán a szünet után kicsit felpörgette a játékot a DVSC SCHAEFFLER. Olyan BL-szerű tempót diktáltak, amit az ellenfél nem igazán tudott követni. A védekezés felkeményedett, Planétát nem tudták átlőni, a csapat pedig villogott. Szabó Nina ötöt dobott, Kácsor is csak eggyel maradt le mögötte, a vége tizenegy találatnyi különbség lett a Debrecen javára.
 
Buday Dániel, a Budaörs edzője is azt jegyezte meg, hogy teljesen jogos a vereségük, ők ezt a tempót nem bírják, nincsenek hozzászokva.
A túloldalon Szilágyi Zoltán nehezményezte, hogy az elejét elrontották, és az ellenfél beálló játékának nem találták az ellenszerét, de a második részben ezt is megoldották, még ha csak részben is. A különbség nem túlzott - tette hozzá - akár nagyobb is lehetett volna.
Következik 22-én tehát a Győr, este hattól a Hódosban. A Bajnokok Ligájában egyszer már elvéreztek ott!
 
Női kézilabda NB I.
Moyra-Budaörs - DVSC SCHAEFFLER 26-37 (16-17)
 
Weisz György