Katonás zakó a Honvédtól

Anyám, az ámok nem hazudnak. Nem tévedtem, ebben a relációban nincs "l" betű a szóban. A Honvéd ugyanis újra - jó értelemben - ámokfutást rendezett a Munka Ünnepén. És ennek a DEAC kosárlabda együttese látta kárát. A két nyert meccsig tartó derbi első összecsapásán is ütöttek egyet az egyetemistákon az őszi szezon kezdetekor lesajnált fővárosiak, szerdán este pedig egy negyed alatt negyedelték fel a Mandic legénységet.

A debreceni találkozón is méretes zakót kaptak Drenovacék. Akkor különböző helyzetekre hivatkoztak a játékosok, és a szakvezetés is. Fáradtnak tűnt a társaság. A Zalaegerszeg elleni öt derbi, a sok buszozás szétforgácsolta az erőket. Mégis úgy indultak útnak a fővárosba, hogy a visszavágás reményével lépjenek fel a Ludovika Akadémia csarnokában. Háromszor tíz percig ment is minden, mint a karikacsapás, aztán az utolsó etap katasztrófálisra sikeredett.
 
Pedig nem indult rosszul. Az elején, úgy a hatodik perc tájékán 17-8-ra vezetett a hajdúsági együttes. És ebből a kilences előnyből négyet meg is tartottak a tizedik percig.
A második részt fej-fej mellett abszolválták a magas emberek, a Honvéd futott a DEAC után, utóbbi viszont nem engedte, hogy utolérjék. Így, ha csak egyetlen ponttal is, de az egyetemisták mehettek az öltözőbe.
 
A szünetben történtekre nem kérdeztünk rá, de a játékból látszott, hogy semmi újdonságot, utasítást nem kaptak a felek. Inkább a küzdő jelleg dominált, aminek az lett az eredménye, hogy a hazaiak a végére átvették a vezetést.
Aztán a befejezés olyan lett, mint egy telített vágóhíd, ahol sírnak a disznók, mert érzik a vég közeledtét. A pesti srácok - nem helyileg - mészárlást hajtottak végre. Egyszerűen tönkretették a debreceniek játékát. Már ha egyáltalán volt ilyen. Húszpontos differenciával gyűjtötték be a sikert, ezzel eldőlt, hogy a Honvéd játszhat az ötödik helyért, a DEAC a hetedikért - ha sikerül - a Sopron ellen. Megint jöhet a nagy utazás. De azt meg inkább Pressertől hallgatom.
 
Férfi kosárlabda NBI/A csoport, rájátszás az ötödik helyért:
Budapesti Honvéd SE - DEAC 78-58 (19-23, 15-12, 22-18, 22-5)
 
Legjobb dobók: Henry 22, Brown 20, Weisson 18, illetve Edwin 12, Mócsán 10, Drenovac 9.
 
Weisz György