Ujjgyakorlat volt az új gyakorlat

Magyarország női kézilabda válogatott ja még sohasem játszott Nagy-Britannia ellen.

 Az első összecsapásra csütörtökön délután került sor, egy olimpiai selejtező keretében. Történt ugyanis, hogy hazánknak Svédországgal, Japánnal és Kamerunnal kellett volna küzdeni a párizsi repülőjegyekért, de az afrikaiak az utolsó pillanatban visszaléptek. Így a Nemzetközi Szövetség szabad kártyát adott a briteknek, akik elfogadták a felkérést, és leszálltak Debrecenben. Az U21-es társaság landolt a Mikepércsi úton, csak négy felnőttkorú kézis utazott velük. Mark Hawkins szövetségi kapitány szerint tanulni jöttek. Láttak, de nem győztek.
 
A mérkőzést a Város Napján játszották. Ekkor lett hajdúsági specialitás a "debreceni batyu" nevű finomság. Nos, a szigetországiak kaptak egy batyuval a gólokból. Egyetlen tizedmásodpercig nem volt vitás melyik gárda a jobb, képzettebb, kifinomultabb. Pillanatok alatt elhúztak Vámosék 10-2-re. Ekkor kicsit alábbhagyott a mieink figyelme, mert az ellenfél gyorsan lőtt hármat. Ezzel a puskaporukat is ellőtték a szünetig, mert a duda 24-6-os magyar vezetésnél harsant.
 
A pihenő után sem változott semmi. Akadt olyan egy perc, amikor a mieink ezen időn belül három, üres kapus gólt is szereztek. A DVSC játékosai - Vámos, Füzi-Tóvizi, Kácsor, meg a hajdani Lokis Bordás - mind pályára léptek. Az ő közreműködésükkel is lelépték az ellenfelet.
Az igazi megmérettetés pénteken este hattól lesz, a svédek ellen. Ott kell majd Shakespearét idézni - ha már a briteknek nem sikerült - a III. Richárdból: "álmodj a sikerről, s boldog győzelemről".
 
Női kézilabda olimpiai selejtező
Magyarország - Nagy-Britannia 49-11 (24-6)
 
Weisz György
 
Foto: Kovács Péter