Bajnokok Ligája döntő Debrecenben

A 18 éves férfi kosárlabdázók BL döntőjét rendezi meg a Nemzetközi Szövetség Debrecenben, április 2. és 7. között. A helyszín, az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok lesz.

A legjobb európai együttesek utánpótlás tornája második alkalommal kerül megrendezésre. A tavalyi, első versenyt a törökországi Bursában tartották. A szervezők biztosak abban, hogy a nagy kosár hagyományokkal rendelkező cívis város kiváló házigazdája lesz az eseménynek.

 

Így vélekedett a város nevében Széles Diána alpolgármester is, de kifejezetten örült  Debrecennek Báder Márton, a Magyar Kosárlabda Szövetség Elnöke. A tornán kilenc ország 13 együttese méretteti meg magát. Közöttük ott lesz a magyar válogatott is, Team Debrecen  néven. 

A csapatok nevét nem más húzta ki, mint a mai napig egyetlen magyar kosaras, aki az NBA-ben éveken át letette a névjegyét: Dávid Kornél. A Chicago Bulls, a Toronto Raptors, a Cleveland Cavaliers, a Detroit Pistons hajdcani erőcsatára nem kímélte a hazaiakat.

Az együtteseket négy csoportba osztották. Háromban egy-egy trió szerepel, míg az egyetlen négy csapatos társaság az, amelyikbe a mieink kerültek. A lebonyolítás egyszerű: a négy csoportgyőztes kerül az elődöntőbe, ahol a két sikeres klub vív majd meg a BL trófeáért.

A magyar együttes az "A" kvartettbe került, olyan csapatok mellé, mint a litván Vilnius, a spanyol Tenerife, és a görög Patras. Ez igazi halál csoport. A jelenlegi erőviszonyok mellett, a Tenerife látszik esélyesnek, de kiszámíthatatlanok a vilniusiak, és a görögök is. Minden hazai siker csak hab lehet a tornán. Meg a tortán!

 

Kép és szöveg: Weisz György