Rontottak Sopronban

De most a végét. A DEAC férfi kosárlabda együttesére az volt a jellemző az utóbbi hetekben, hogy átalusszák az első félidőt, hagyják, hogy a soros ellenfél elmenjen legalább húsz ponttal, majd behúzzák a végét. A csütörtök esti, soproni randi éppen az ellenkezőjét mutatta. Már tizenkét egységgel is vezettek az utolsó tíz percben Drenovacék, mégis öttel kikaptak. Több, mint bosszantó!

Óriási ziccert hagyott ki az egyetemista gárda. És nem is csak a palánkok alatt. Ha nyertek volna a hűség városában, a válogatott szünetet a dobogón tölthették volna. Nem így lett. Három perccel a meccs vége előtt még vezettek, aztán öttel kikaptak. Tragédia így sincs, mert a végelszámolásnál, az egymás elleni derbik a DEAC javára dönthetnek majd, de más az alapszakaszban az ember szája íze, ha kóstolgathatja ha még csak virtuálisan is bronz illatát.
 
Úgy indult, hogy a felek egymást múlták alul ami a labda gyűrűben történő elhelyezését illeti.
 
Elsősorban a vendégek jeleskedtek az ügyetlenségben, és a támadó lepattanók keresésében. Ekképpen nem is véletlen, hogy a Sopron a hatodik percben 10-3-ra vezetett. Kicsit engedett az apátiából a hajdúsági alakulat, feljöttek 10-9-re, de Sitku három büntetője után nem lett egál, sőt!
A második negyedben továbbra is inkább a vendéglátók voltak pontosabbak, hat ponttal is mentek a debreceniek előtt, de Mandic mester időkérése után fordult kocka. 12-1-et csináltak a srácok, és először vették át a vezetést. Végül nem sikerült előnyt kovácsolni a hajrából, a szünetben egált mutatott a tábla.
 
A pihenő után keménnyé változott a védekezése a fekete-fehéreknek, mindenki odatette magát, a távoli dobások is sikeresebbé váltak, és a 26. percben már 39-51 lett az állás hazai szempontból. Nem is váratott magára Gasper Potocnik időkérése, ami után látszott, hogy védekezési formát váltott együttese. De ez is csak arra volt elegendő, hogy az utolsó negyedet hét pontos DEAC előnnyel kezdjék. Amiből rögtön tíz lett, Mócsán triplája nyomán.
 
Korai volt azonban a vendégek öröme. Zónára állt át az SKC, és fokozatosan zárkóztak. Három perccel a vége előtt átvették a vezetést, amit már nem is adtak ki a kezükből.
Hatalmas lehetőséget szalasztott el a Debreceni Egyetem. Az óvatosság, a lankadó figyelem megbosszulta magát. Sűrűre sikeredett így a tabella. 21 forduló után 11/10-es mutatóval áll a Szolnak, a DEAC, a Körmend, és a Sopron is. Ebből még bármi lehet. Természetesen a legjobb debreceni szempontból az lenne, ha maradna legalább a negyedik hely a rájátszás pálya előnye miatt. Addig azonban van még öt forduló az lalapszakaszból. Legközelebb március 2-án, itthon a Falco ellen. Nem lesz sétagalopp!
 
Férfi kosárlabda NBI/A  csoport, 21. forduló:
Sopron KC - DEAC 69-64 (13-9, 17-21, 17-24, 22-10)
 
Legjobb dobók: Griffith 17, Mathis 14, da Silva 11, illetve Williamson 17, Edwin 13, Mócsán 12.
 
Weisz György