Fórt sem adtunk a final fourért

Kiütötte a DVSC SCHAEFFLER kézilabda együttese - idegenben - a Dunaújváros gárdáját. A tét nem kicsi volt: a győztes, illetve döntetlen esetén a Debrecen, a legjobb négyben tudhatta magát. A Mosonmagyaróvár, a Győr, és az FTC várta a kvartett negyedik tagját.

Mindkét csapatban barátnők, ismerősök köszöntötték egymást. Az is nyílt titok, hogy együttműködési szerződés van köztük, az akadémiák figyelnek egymásra. A Loki másodedzője, Kudor Kitti volt eddig a legeredményesebb játékos, amikor összecsaptak. A statisztikák szerint az egykori válogatott, valamikor a kétezres évek elején, még hajdúsági színekben tizenegy gólt vágott a Kohásznak.
Szalai Babett indította a találatok sorát. Így szereztek vezetést a hazaiak. A tucatnyi, újvárosi "B" közepes öröm mámorban úszott. És ezzel vége is lett számukra a happy hangulatnak. Pillanatok alatt fordítottak Vámosék. A szélsők ellen nem volt orvosság. Baloldalon Petrus, a jobbon Töpfner mutatott válogatott formát. Negyed óra múltán 4-10 volt az állás hazai szemszögből, nem is csoda, hogy mesterük időt kért.
 
Változtattak  a rövid eligazítás után. Egészen kint védekeztek, Vámos Petrát már a félpályánál támadták. Eredménytelenül. A félidő utolsó öt percében kissé visszafogta a tempót a Loki, talán emiatt is alakult ki viszonylag csekély különbség.
Szünet után aztán nem volt apelláta. A Debrecen rohant, a Dunaújváros nem tudta utolérni őket. Kácsor szebbnél-szebb bombákat helyezett el a felső sarkokban, a védekezés felkeményedett, a DKKA elveszítette megmaradt önbizalmát. Gondoskodott erről a tíz találatig jutott Töpfner, és a hat gólos Petrus, valamint Kácsor.
A papírforma tehát bejött, a lányok várhatják a sorsolást, és a helyszínt az április 13-án, és 14-én játszandó döntőre. Pihenő nincs, irány Németország, pontosabban Bietigheim, ahol vasárnap, február 4-én, 14 órakor BL mérkőzést vívhatnak. Utána alig szállnak le a repülőről, máris érkezik 7-én, szerdán az Alba Fehérvár a hazai pontok elosztása miatt.
 
Magyar Kupa női kézilabda mérkőzés, négy közé jutás:
DKKA - DVSC SCHAEFFLER 23-36 (12-16)
 
Weisz György