Sikeres volt a Duna-parti randevú

Hozta a kötelezőt szerdán este a DVSC SCHAEFFLER női kézilabda csapata Vácon. Néhány percig volt izgulni való a második félidő vége felé, de hamar elmúlt a szívtáji nyomás.

Szilágyi Zoltánnak, Kácsor Grétának, Hámori Konszuélának minden sarka ismerős volt a váci csarnoknak. Évekig dolgoztak az ottani kézilabdáért, de a nosztalgiát félre kellett tenni ezen az őszi estén. Annál is inkább, mert volt mit javítani a statisztikán. A Debrecen eddig 29 alkalommal játszott a Duna mellett, ebből mindössze nyolcat tudott megnyerni, hétszer egál volt az eredmény, 14 alkalommal viszont a váci lányok győztek. Ezen a mérlegen mindenképpen javítani illik, mondták a hajdúságiak.
 
Nem is indult rosszul. Az látszott, hogy a Loki nagyobb sebesség fokozatban képzeli el ezt a játékot. Így is tettek. Grosch, Vámos Petra, Hámori gyorsabbak voltak a hazaiaknál. A vendéglátóknál, a legjobb, leggólerősebb, válogatott játékos, csak perceklet volt a pályán, Herbert Gábor edző a hét métereseket végeztette el Kuczora Csengével. Más kérdés, hogy a kiváló átlövő a végén 11 találatot jegyzett, igaz többnyire büntetőkből. Jobbára a DVSC vezetett, de elég volt pillanatnyi figyelmetlenség, pontatlanság, hogy az első negyedóra végén 6-6-ot mutasson a tábla. Kicsit nekidurálták aztán magukat a lányok, és a félidőt kétgólos, 14-12 arányú vendég vezetés zárta.
Szünet után sem változott jelentősen a játék képe. 
 
A DVSC nem erőlködött - igaz nem is kellett - a Vác pedig úgy tűnt elfogadta, a jobbtól kikapni otthon sem szégyen. A 45. percben már öt volt közte, 18-23-nál hátra dőltünk. Sajnos a Füzi-Tóviziék is. Vérszemet kapott a Herbert gárda, a Debrecen figyelme sem volt koncentrált, emiatt az 52. minutumban Marincsák két klasszis átlövésével feljöttek egyre. 25-26 volt az állás, amikor Szilágyi Zoltánnak elege, és melege lett, magához rendelte övéit. És helyre is állt a rend a parkettás játéktéren. Másfél perc alatt lőttünk kettőt, Kácsor az utolsót a dudaszóval egyidőben, aztán jöhetett az öröm. Nem nagy, de a kis öröm is biztató. A végén hárommal nyertek a vendégek. 
Látszott a lányokon, hogy fejben már a szombati, Bukarest elleni derbire gyúrnak. Így a váci második félidő döntetlen lett. A bajnoki két pont azonban a zsebben, most jöhet a BL kettő is. Megkockáztatom: valamivel nehezebbnek ígérkezik.
 
Női kézilabda NB I.
Praktiker-Vác - DVSC SCHAEFFLER 27-30 (12-14)
 
Weisz György