Kupameccsel indítjuk a szezont

Kuszkó Zsolt vezetőedző szerint a Debreceni Egyetem alakulata önbizalmat meríthet abból, hogy egy évvel ezelőtt itthon és idegenben is megverte a győrieket.

A DEAC női röplabdacsapata csütörtökön a Győr otthonában megkezdi a szereplését a Magyar Kupában, az összecsapás 19 órakor rajtol. Kuszkó Zsolt együttesének ez lesz a szezon első tétmeccse. Érdekesség, hogy az előző idényben szintén összecsaptunk a Rába-partiakkal a sorozatban, akkor kettős győzelemmel vettük az akadályt. A továbbjutás ezúttal is két találkozón dől el, amennyiben teljesítjük a feladatot, akkor a következő körben az Extraligában edződő Újpesttel csaphatunk össze.

– Nem sok információval rendelkezünk a győriekről. A sorsolás abból a szempontból nem ideális, hogy sokat kell utaznunk, ám nem akarunk kifogásokat keresni. Nyilván erőt adhat, hogy tavaly kétszer is két vállra fektettük az ellenfelünket, örülnék, ha ezt megismételnénk idén. Mindenkinek nagy élmény lenne, ha ismét az élvonalban szereplő gárdát fogadhatnánk. Egy évvel ezelőtt az MTK vizitált a DESOK-ban, azon a meccsen összejött a tisztes helytállás. Egyébként az alapozás során a lányok lelkesen tették a dolgukat. Heti négy edzés szerepelt a programban, próbáltunk ebből az időszakból minél többet kihozni. Sajnos az utóbbi időben betegségek nehezítették az életünket, többen is kidőltek a sorból. A keretünkben nagy változások nem történtek, távozó nincs, míg érkezési oldalon Berettyán Csilla neve szerepel, ő Nyíregyházáról érkezett. Nagy merítési lehetőség áll a rendelkezésemre, ugyanis az U20-as korosztályból többen is felkerültek a felnőttekhez – adott helyzetjelentést Kuszkó Zsolt.

Magyar Kupa-selejtező 1. mérkőzés
Uni Győr-SZESE-DEAC
2023. október 12. (csütörtök) 19.00, Győr Városi Egyetemi Csarnok