Egerben kezd a kupában a Loki

Hétfőn a Magyar Labdarúgó Szövetségben kisorsolták a Magyar Kupa 3. fordulójának párosítását.

Két fordulót már letudtak a csapatok a Magyar Kupa 2023/24-es sorozatából, melyben a vármegyei és az NB III-as alakulatok küzdöttek meg a továbbjutásért. A harmadik körben már az első és másodosztályú együttesek is csatlakoznak, így 64 gárda várhatta a hétfő esti sorsolást.

Mivel az NB I-es együttesek kiemeltek, így egymással nem kerülhettek párba, viszont a második vonalbéli alakulatot kaphattak ellenfélül. A sorsolás után kiderült, a DVSC Heves vármegye fővárosában, az NB III-as Eger otthonában kezdi hazai kupaszereplését.

A DEAC is kapott ellenfelet, mégpedig a másodosztályú Kozármislenyt, így hazai pályán fogadhatja a bajnokságban 3. helyen álló kék-fehéreket.

A 3. forduló hivatalos játéknapja szeptember 16, a továbbjutás továbbra is egy mérkőzésen dől el.

debsport.com