Kyziridis beállt, lőtt és döntött

A második félidőben góllá érett a DVSC fölénye és a Zalaegerszeg ellen megduplázta bajnoki pontjainak számát.

Bécs után Debrecen következett, ugyanis a nemzetközi kupa után – és előtt – a Nagyerdei Stadionban bajnoki mérkőzés várt Srdjan Blagojevic legénységére. A Vasutas a hét utolsó napján a Zalaegerszeg ellen folytatta a pontvadászatot. A szezonnyitó jól sikerült a piros-fehérek számára, hátrányból fordítva győzték le a Mezőkövesdet. A Paks elleni párharcot szeptember végére halasztották, így 3. fordulóban lépett ismét pályára bajnoki mérkőzésen a DVSC.

A Loki szakvezetője alaposan átalakította csapatát a bécsi kezdőhöz képest, a védelem jobb oldalán Baranyai kapta meg a lehetőséget, a tengelyben pedig Mojzis. Szűrőként ezúttal Varga Józsi volt Loncar párja, míg középpályán a Domingues, Vajda, Bódi triónak szavazott bizalmat a vezetőedző, elől pedig Bárány rohamozta a kaput.

A kezdő sípszó előtt a klub köszöntötte a DVSC egykori kiváló kapusát, a Husi becenévre hallgató Szabó Józsefet, aki pár nap múlva tölti be 75. életévét. 16 óra 30 perckor pedig Vad II. István jelére a zalai Tajti lábáról indult útjára a labda. Debreceni lehetőséggel indult a mérkőzés, Loncar ugratta ki Manriquét, aki belépve a tizenhatoson belülre, célba vette a hosszút, de a jobb kapufa mellett hagyta el a labda játékteret. Lendületesen kezdtek a csapatok, mindkét fél támadófelfogásban futballozott, de a vendégek kapuja forgott inkább veszélyben. A folytatásban kiegyenlített volt a játék, ám helyzetet nem lehetett feljegyezni, a támadások elhaltak a tizenhatosoknál. A 19. percben Tajti próbálkozott lövéssel, de rosszul célzott, így Milosevicnek nem kellett játékba avatkoznia. A félidő derekánál kissé csapkodó volt a játék, a pontatlanságok miatt gyakran cserélt gazdát a labda. Helyezek nélkül teltek a percek, inkább a küzdelem dominált, mint a szép játék, ebben a periódusban mindkét oldalon sok volt a hiba. A 41. percben viszont majdnem megszerezték a vezetést a vendégek: Tajti kevergetett a tizenhatoson belül, majd lőtt, de elakadt a labda a blokkban, ám másodjára is próbálkozhatott, de Mojzis mentett a vonalon. A szünetig hátralévő időben már nem kerültek veszélybe a kapuk, így gól nélküli döntetlennel zárult az első félidő.

Hazai lehetőséggel indult a második játékrész, Bódi szöglete után az előrehúzódó Loncar elől mentettek az utolsó pillanatban a zalai védők. Nem sokra rá Domingues lövésszerű beadásáról maradt le kevéssel középen Bárány. Válaszul Sajbán tornáztatta meg Milosevicet, aki vetődve tolta szögletre a bal alsóba tartó labdát. Megnyomta a Vasutas az első perceket, komoly nyomás volt a kék-fehéreken, nem egyszer került veszélybe a kapujuk, gólt viszont továbbra sem láthattak a stadionba kilátogató szurkolók. Bódi szabadrúgása Dreskovicot találta meg, aki közelről fölé fejelt, majd Domingues beadása volt kicsit magas Báránynak. A 63. percben három helyen változtatott a Loki szakvezetője, lehozta Bódit, Bárányt és Vajdát, harcba küldve Dzsudzsákot, Kyziridist és Mancét. A 65. minutumban a csereként pályára lépő Ikoba tüzelt kiszorított helyzetből, Milosevic azonban szögletre ütötte az életerős, közeli löketet. Ez is jelezte, a zalaiak kijöttek a szorításból, már a debreceni védelemnek is akadt munkája. Dzsudzsák passza után Kyziridis lőhetett 16 méterről, ám rosszul célzott, a labda a jobboldali kapufa mellett hagyta el a játékteret. Mojzis is helyzetbe került, de léc alá tartó fejesét biztosan fogta Senkó. Ismét lendületbe jött a Lokomotív, a játék áttevődött a vendégek térfelére, de hiába a fölény, a zalai háló érintetlen maradt. A hajrája kissé támadóbbá alakította csapatát Blagojevic, lehozta Vargát, pályára küldve Kusnyírt, aki a védelem baloldalán váltotta a feljebb lép Manriquét. Végül góllá érett a fölény a 84. percben: Kyziridis szerzett labdát az ellenfél térfelének közepén, majd húzott befelé és lőtte ki 13 méterről a jobb alsót (1-0). A ZTE mindent megpróbált, hogy legalább az egyik pontot megmentse, de a hazaiak a ráadás öt percében is biztosan őrizték előnyüket és bezsebelték a három pontot.

NB I 3. forduló

DVSC – ZTE: 1-0 (0-0)

DVSC: Milosevic – Baranyai, Mojzis, Dreskovic, Manrique – Loncar, Varga (Kusnyír 81′) – Domingues (Lagator 87′), Vajda (Dzsudzsák 63′), Bódi (Kyziridis 63′) – Bárány (Mance 63′)

Vezetőedző: Srdjan Blagojevic

ZTE: Senkó – Huszti, Mocsi, Szafronov, Gergényi – Szendrei, Sankovic, Tajti, Sajbán (Ikoba 58′) – Szalai (Németh 58′), Milovanovkij (Mim 32’)

Vezetőedző: Boér Gábor

Gólszerző: Kyziridis 84′

KZT

Foto sztai Csaba

debsport.com