Második helyen végzett Turkuban Kozák Luca

A finnországi Turkuban került megrendezésre június 13-án a Paavo Nurmi Games atlétikai verseny.

A Paavo Nurmen Stadionban a DSI Debrecen kiválósága, Kozák Luca az idei szabadtéri szezonban előszőr állt rajthoz klasszikus számában, 100 gáton. Suba László tanítványa az első előfutamba kapott besorolást, mint ahogy a 2022-es Európa-bajnok Pia Skrzyszowska is. Magyar bajnokunk jól kapta el a rajtot, másodikként érkezett az első gáthoz. A táv felénél négyen is előrébb álltak, de Luca nagyot hajrázva, 13.00-nál megállítva az órát a 4. helyen ért célba. Ez még nem jelentett automatikusan döntőt, ugyanis csak az első három került egyből a fináléba, de az időeredmény bizakodásra adott okot. Ám meg kellett várni a következő futamot és szorítani, hogy öten ne fussanak jobbat kiválóságunknál. Szerencsére csak hárman teljesítettek jobban, így Eb ezüstérmesünk a 7. helyen kvalifikálta magát a fináléba.

A döntőben a 8-as pályáról induló Kozák Lucán kívül a svájci Ditaji Kambundji, a dán Mette Graversgaard, a francia Laeticia Bapte, az ír Sarah Lavin, a lengyel Pia Skrzyszowska, a finn Reetta Hurske és a szintén finn Lotta Harala állt rajthoz. Az egyéni csúcsok alapján a gátasunk a második legjobbal (12.69) rendelkezett, a mezőnyben csak a lengyel Európa-bajnok futott jobbat nála (12.51).

Az első rajtot visszalőtték, mivel Pia Skrzyszowska kiugrott, így kizárásra került. A másodikat ismét jól kapta el Luca, a táv feléig vezetett, ám a hajrában a svájci Ditaji Kambundji megelőzte, így 12.93-as idővel a 2. helyen ért célba.

debsport.com

Fotó: MASZ