Nagy küzdelem várható

Pethő Ákos abban bízik, hogy minimum száz tétmeccse lesz még a Debreceni Egyetem alakulatában.

Az NB I/B 26. fordulójában a DEAC férfi kézilabdázói az Ózddal csapnak össze a DESOK-ban, a találkozó szombaton 16 órakor kezdődik. Együttesünk eddig huszonnégy pontot szerzett a mostani idényben, ezzel a tabella hetedik pozícióját foglalja el, míg a tizenkilenc egységgel rendelkező Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyeiek a 12. helyen állnak. Mándi Norbert legénysége novemberben 28-28-as döntetlent játszott az ózdiak csarnokában.

– Az őszi meccset nem indítottuk jól, aztán belelendültünk, az ötvenötödik percben már öttel vezettünk, ám a végén egyenlített az ellenfelünk – kezdte a beszélgetést Pethő Ákos. – Egyébként az Ózddal vívott mérkőzéseink rendre kiélezettek, nagy küzdelemre számítok a hétvégén is. Sajnos Hornyák Zoltán és Balázs Sándor továbbra sem bevethető sérülés miatt. Zolira ebben a szezonban már nem számíthatunk, de arra van esély, hogy Sanyi az utolsó mérkőzésekre visszatér – mutatott rá egyik kulcsemberünk, aki százhárom gólt szerzett a bajnokság mostani kiírásában.

A múlt héten Tatán vizitáltunk, ez az összecsapás pedig Pethő Ákos karrierjében fontos mérföldkő volt, hiszen századik alkalommal szerepelt tétmeccsen együttesünkben.

– Szép ez a szám, és abban bízom, hogy még legalább ennyi vár rám a DEAC-ban, bizakodva várom a folytatást. Nyilván nem lehet felhőtlen az örömöm, mivel nem tudtunk pontot szerezni (a tataiak 27-24-re nyertek – a szerk.). Jól játszottunk, és többször felzárkóztunk, ám a kulcspillanatokban hibáztunk, emiatt nem jött össze a szebb eredmény – zárta mondandóját Pethő Ákos.

A DEAC-Ózd bajnokira a jegy.deac.hu-n már lehet belépőt vásárolni, klubunk Youtube-csatornáján pedig élő közvetítéssel jelentkezünk.

NB I/B 26. forduló
DEAC-ÓAM-Ózdi KC
2023. 04. 22. (szombat) 16.00, DESOK