Bravúros győzelem a bajnokságban

A DEAC női tornászai megtörték a TF évek óta tartó uralmát.

Hétvégén Budapesten, a Magyar Torna Szövetség szervezésében zajlott a II. osztályú női Budapest-Vidék Bajnokság a felnőtt-, az ifi- és a serdülőkorosztály számára. A DEAC tornászai mindhárom korcsoportban számos érmet gyűjtöttek.

A felnőttek között bravúros eredményt értek el a mieink, hiszen amellett, hogy megnyerték az első fordulót, vidékbajnokok is lettek. Mindez azért is hatalmas teljesítmény, mert a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) gárdája hosszú évek óta megközelíthetetlennek bizonyult, ám csapatunknak ezúttal sikerült maga mögé utasítania.

A debreceni tornászok edzője, Antal Mária honlapunknak elmondta, hogy a lányok lelkiismeretesen és szorgalmasan készültek a bajnokságra, és egymást segítve versenyeztek. Külön örömteli, hogy a csapatarany mellet egyéniben is szépen termeltük az aranyérmeket, hiszen Dandé Csenge összetett győzelme mellett gerendán is diadalmaskodott, míg Purguly Zsuzsanna talajon, Nagy Lili korláton bizonyult a legjobbnak.

Az utánpótlás versenyzők szintén szépen szerepeltek, hiszen a serdülők az első helyen végeztek, az ifik ötödikek lettek, és egyéniben is több érmet sikerült nyerni mindkét korosztályban.

 

Torna II. o. Budapest-Vidék Bajnokság

Felnőtt

Csapat: DEAC 1. hely (Lakatos Léna, Bencze Barbara, Nagy Lili, Dandé Csenge, Purguly Zsuzsanna).

Egyéni: Dandé Csenge összetett 1., gerenda 1., ugrás 3., korlát 2.; Purguly Zsuzsanna összetett 3., talaj 1; Nagy Lili összetett 4., korlát 1., talaj 3.

 

Ifjúsági

Csapat: DEAC 5. hely (Szigethy Lili, Litauszki Alíz, Győrfi Lilla, Ludman Eszter)

Egyéni: Ludman Eszter gerenda 1.; Győrfi Lilla korlát 2.

 

Serdülő

Csapat: DEAC 1. hely (Gulyás Ráhel, Kappelmayer Kitti, Bakó Petra, Péter Zsazsa, Szigethy Hédi)

Egyéni: Kappelmayer Kitti korlát 2., ugrás 2. talaj 2., gerenda 3.; Szigethy Hédi összetett 4. hely, gerenda 1., talaj 1.