Egygólos győzelemmel búcsúzott a Debrecen

A Debrecen házigazdaként 32-31-re legyőzte a horvát Podravka Koprivnica csapatát a női kézilabda Európa-liga csoportkörének utolsó fordulójában, vasárnap.

  A hazaiak annak tudatában léptek pályára, hogy a végeredménytől függetlenül nem juthatnak tovább a negyeddöntőbe.

A tét nélküli meccsen a magyar csapatból Hornyák Dóra és Jovana Jovovic hiányzott.
    A kilencedik percben, 5-0-s debreceni vezetésnél dobta első gólját a horvát csapat, amely azonban egy 4-0-s sorozattal felzárkózott mínusz egyre, ekkor Szilágyi Zoltán vezetőedző időt kért. Egyenlíteni nem tudott a Podravka, sőt mivel ismét pontosabbá vált a DVSC játéka, megint ellépett öt góllal. A védekezésre egyik csapat sem fektetett nagy hangsúlyt, így 34 találat született harminc perc alatt (19-15).
    A horvátok a második félidőben is szorossá tették az állást, ami abból is fakadt, hogy a magyar csapat több hibával kézilabdázott, mint az első felvonás első felében. Már csak két perc volt hátra, amikor egyenlített a vendégcsapat, egy perccel a vége előtt Mariana Costa betalált, fél percnél megint betalált a Podravka, a végeredményt pedig Costa állította be két másodperccel a vége előtt.
    Kácsor Gréta kilenc, Mariana Costa és Planéta Szimonetta öt-öt góllal, járult hozzá a sikerhez, a túloldalon Dora Kalaus, Ana Pandza, Tina Barisic és Andrea Simara is öt-öt találattal zárt.
    A DVSC négy győzelemmel és két vereséggel csoportja harmadik helyén végzett.

    A csoport végeredménye: 1. Nyköbing Falster (dán) 8 pont, 2. Sola HK (norvég) 8, 3. Debrecen 8, 4. Podravka Koprivnica 0
 

   Pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmények rangsoroltak.