A második félidőben kinyílt a gólzsák

A Debreceni Egyetem együttese hazai környezetben is fölényes győzelmet aratott az újonc ellen.

A DEAC férfi futsalosai hétfő este a Rubeolát látták vendégül a DESOK-ban. Elek Gergő legénysége szeptember elején 7-0-s győzelmet aratott az újonc csarnokában, és ezúttal is hasonlóan sima lett a meccs.

Nem kellett sokat várni az első lövésre: Thiago próbálkozott, de Varsányi Áron védett, majd Deiby löketét szintén hárította a vendégek kapusa. Ezt követően is mi domináltunk, a fölényünk a negyedik percben érett góllá, egy sarokrúgást követően Deiby köszönt be. A folytatásban sem változott a játék képe, sok nagy helyzetünk volt, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Szatmári Ákos életerős lökete például a kapufán csattant, míg Szabó Ábel közeli próbálkozását nagy bravúrral fogta Varsányi. Ellenfelünk csak nagyon ritkán jutott el a kapunkig, de nem lógott a levegőben az egyenlítés.

A második félidő hasonló forgatókönyv szerint zajlott, az egyetlen különbség az volt, hogy megjöttek az újabb találatok. A huszonharmadik minutumban Thiago kb. 9 méterről bombázott a léc alá, ezzel megduplázta a fórunkat. Aztán Rácz Zsoltot lehetett dicsérni, hiszen a labdaszerzése után a gólvonalon túlra juttatta a labdát. A huszonkilencedik percben egy kontrát vezettünk, az akció végén Szabó Ábel szép emeléssel tette fel az i-re a pontot. A hátralévő időben sem lassítottunk, egy szép szabadrúgás-variációból Szatmári profitált, aztán Rácz Zsolt Nagy Bence gólpasszát vágta be. A hajrában vezetőedzőnk a fiataloknak (Tóth Benedek, Tóth Barnabás, Harcsa Dávid) is játéklehetőséget adott. A 7-0-s végeredményt Szabó Ábel állította be, aki kihasználta, hogy üresen tátongott a vetélytársunk kapuja.

Szombaton újabb hazai bajnoki vár ránk, ekkor a Veszprémet fogadjuk.

 

NB I 15. Forduló

DEAC-Rubeola 7-0 (1-0)

DESOK, játékvezető: Czene-Joó Ádám, asszisztensek: Deme Rajmund, Balla Levente.

Gólszerzők: Deiby (4.), Thiago (23.), Rácz Zs. (27., 34.), Szabó Á. (29., 39.), Szatmári (30.)

A DEAC összeállítása: Krajcsi – Thiago, Deiby, Rácz Zs., Szabó Á. Cserék: Tóth Benedek, Vass, Nagy B., Szatmári, Harcsa, Tóth Barnabás. Vezetőedző: Elek Gergő.

 

 

Fotó: Derencsényi István