Nem jött össze a szép búcsú

Dzsudzsák ugyan az első félidőben ledolgozta a DVSC hátrányát, ám Batik második találatával a Puskás javra eldöntötte a mérkőzést.

Bár még csak november közepe van, a szezon ezen szakaszában még javában tart a bajnokság, de közelgő világbajnokság miatt már az utolsó fordulót rendezték az élvonalban. Az őszzáró játéknapon a Puskás Akadémiával találkozott a debreceni gárda, mely alakulattal az első körben döntetlenre végeztek a piros-fehérek.

A debreceni vezetőedző ismét átalakította csapatát, a Mezőkövesd elleni alapcsapatból kimaradt a sérült Bárány, illetve Kusnyír, Varga, Szécsi és Kyziridis, helyettük Bévárdinak, Baráthnak, Bódinak, Sósnak és Babunskinak szavazott bizalmat a szakvezető.

Agresszív letámadással indított a Puskás, már a debreceni térfélen próbáltak labdát szerezni, tették ezt sikeresen. Az első lövés is hazai oldalon adódott, de Kiss Tamás próbálkozását, biztosan fogta Megyeri. Kis idő múlva Favorov lövésénél kellett figyelnie a debreceni hálóőrnek, aki ezúttal is jól oldotta meg feladatát, fölé tolva a léc alá tartó labdát. A 18. percben már Megyeri sem segíthetett, szöglet után Batik fejéről került a kapuba a labda (1-0). Fölénybe kerültek a hazaiak, nagy nyomást helyeztek a hajdúságiakra, levegőben lógott az újabb találat. Szerencsére ez nem következett be, sőt egy-egy kontrával már eljutottak a felcsúti tizenhatosig a piros-fehérek, ám egy Ferenczi lövésnél többre nem futotta erejükből. A 41. percben azonban, szinte a semmiből egyenlített a DVSC: Sós visszatett labdáját Dzsudzsák 22 méterről vágta a kapuba (1-1). Az játékrész zárásaként Kiss Tamás juttathatta volna ismét előnyhöz csapatát, de Megyeri lábbal hárította az ötös sarkáról leadott lövést.

A negyedórás pauzát követően döntetlen állásról folytatódott tehát a mérkőzés, mely játékrészt változtatás nélkül kezdet a debreceniek. Ahogy az első félidőben, a második elején is a Puskás akarata érvényesült, jobbára debreceni térfélen zajlott a játék. A Loki szakvezetője is érzhette ez kevés, két helyen is változtatott, Bódi és Baráth helyett Szécsit és Vargát küldte pályára. Gyökeres fordulat azonban nem következett be a DVSC játékában, továbbra is a felcsútiak játszottak fölényben, sőt, ha nincs Dreskovic, kétszer is betalálhattak volna. A 89. percben viszont már eredményesek voltak, Komáromi szöglete után Batik fejéről került a kapuba a labda (2-1). Ezzel a találattal el is dőlt a mérkőzés, mindhárom pont Felcsúton maradt.

OTP Bank Liga 15. forduló

Puskás Akadémia – DVSC: (1-1) 2:1 

Puskás Akadémia: Tóth B. – Favorov, Batik, Stronat, Spandler (Van Nieff 34’) – Nagy Zs., Kiss T. (Gruber 75’), Baluta (Colley 89’), Corbu – Zahedi (Komáromi 75’), Puljic (Brandon 89’)

Vezetőedző: Hornyák Zsolt

DVSC: Megyeri – Bévárdi (Neofytidis 85’), Romanchuk, Dreskovic, Ferenczi – Baráth (Varga 63’), Menrique – Bódi (Szécsi 63’), Dzsudzsák (Lagator 85’), Sós (Kyziridis79’) - Babunski

Vezetőedző: Srdjan Blagojevic

Gólszerzők: Batik 18’, 89’ ill. Dzsudzsák 41’

Foto: dvsc.hu