Éremesélyes frizbicsapatunk az Ultimate 4’s Ligában

Szeptember 10-én a 3. fordulóval folytatódott az Ultimate 4’s Liga. A DEAC FreeBees három mérkőzést játszott a versenynapon, és két győzelmet szerzett, így továbbra is dobogós helyen áll.

A forduló történéseit a csapat legrutinosabb játékosa, Fodorné Érsek Kitti foglalta össze.

– A FreeBees 2004-es alapítása óta több generáció születésének és felnövésének lehettem részese. Jó érzés azt látni, hogy a mostani társaság is őrzi azokat az értékeket, amelyek az évek folyamán kialakultak a klubnál. A közösség nagyon összetartó, a társak a legnehezebb játékhelyzetben is buzdítják, segítik egymást, és nagyon lelkesítő, hogy a legélesebb helyzetekben sem szorul háttérbe az a szemlélet, hogy mennyire fontos az ellenfél és tiszta játék tisztelete. Mindez az Ultimate 4’s Liga harmadik fordulóján is kiütközött. Már az első meccsen nehéz feladat elé állított minket a sorsolás és az időjárás. A bajnokaspiráns Budapest Hereos volt az ellenfél. A Liga legelső, márciusi fordulójában egy ponttal kaptunk ki tőlük (9:10), a múlt héten pedig a Nemzeti Bajnokságban szenvedtünk tőlük idegenbeli vereséget (7:15), tehát tudtuk, hogy a legjobb formánkat kell hozni, ha meg akarjuk nyerni a mérkőzést. Jól is kezdtük az összecsapást, és három ponttal elhúztunk, aztán az ellenfél magára talált, feljött, meg is fordította az állást, majd végig fej-fej mellett haladt a két csapat. Jó kis lüktető üteme volt az összecsapásnak, épp úgy, ahogy az időjárásnak is. Volt, hogy zuhogott az eső, aztán kiderült az ég, csepergésre váltott, s megint rákezdett az égiháború. A végjátékban a Heroesnak jött ki jobban a lépés, a játékidő végén az eredményjelző táblán 10:12 állt az ő javukra. Megérdemelten nyertek, de mi is becsülettel küzdöttünk. Végig szupermotiváló hangulat uralkodott a csapaton belül, és azt hiszem, ez a lényeg. Az eredmény mindig nagyon sok tényezőtől függ, de az, hogy képesek vagyunk-e együtt, egymást támogatva harcolni, az csak rajtunk múlik. Az a tapasztalatom az elmúlt jó néhány frizbis évemből, ha ez az összetartás meg van a csapaton belül, akkor csak idő kérdése, hogy a kitartó edzésmunka meghozza a gyümölcsétA nap másik két meccsét magabiztosan hoztuk. A Riverside ellen 14:6-ra, a Széchenyi Egyetem ellen 15:1-re nyertünk. Ez azt jelenti, hogy az Up&Fly csapatával azonos pontszámmal állunk, és jelenleg a tabella harmadik helyét foglaljuk el. A bajnoki címre sajnos már csak matematikai esélyünk van, de az ezüstérem még meg lehet októberben, ha a verseny negyedik, záró fordulójára megtartjuk a jó formát és az összhangot – összegzett Fodorné Érsek Kitti.

Az Ultimate4’s Liga október 16-án fejeződik be, ám addig a DEAC frizbiseinek a Nemzeti Bajnokságban is helyt kell állnia. Szeptember 17-én, szombaton 16:00-tól hazai pályán játszik a csapat a DEAC Dóczy úti sportcampusán. A belépés ingyenes, a szakosztály minden szurkolót, érdeklődőt szeretettel vár.

Eredmények:
DEAC FreeBees – Budapest Heroes: 10-12
DEAC FreeBees – Széchenyi Egyetem: 15-1
DEAC FreeBees – Riverside: 14-6