Új bajnokság, új célok

A másodosztályban folytatja a küzdelmeket a Debreceni Egyetem rögbicsapata.

Nem alakult jól az előző idény rögbiseink számára, akik az NB I alapszakaszában az utolsó helyén végeztek, és az osztályozót sem sikerült győztesen megvívni, így a következő szezont a másodosztályban kezdik szeptember 10-én Kecskeméten, a Szekerce projekt csapata ellen. A mieink nem keseredtek el, megpróbálják a történtekből a legtöbbet kihozni.

– Az NB I-ből való kiesést elég rosszul éltük meg, tekintve, hogy abban a tudatban voltunk, nem kell osztályozót játszanunk még akkor sem, ha utolsó helyen végzünk – mondta a DEAC rögbiszakosztályának egyik vezetője, Malkócs Tamás. – Sajnos nem így történt, és bár látszott a szezon végére a fejlődés a pontszámainkban, és az osztályozón is mindent beleadtunk a Honfoglalók csapata ellen, nem mi kerültünk ki győztesen. A kiesés után eléggé demotiváltak lettünk, de a nyár alatt a játékosok kiheverték a történteket, és várják az őszi szezonkezdést az NB II-ben. Nem tervezünk sokáig itt maradni, célunk a visszajutás az élvonalba. Megpróbáljuk a jót kihozni a történtekből, például a másodosztályban jóval kiegyenlítettebb meccseket vívhatunk, lesz esélyünk a saját játékunkat játszani, és egy pár győzelem bezsebelésével egy kis önbizalmat gyűjteni. Ez persze nem jelenti azt, hogy lebecsüljük az ellenfeleinket, minden mérkőzésre igyekszünk a legalaposabban felkészülni, és a pályán is a legjobb teljesítményünket nyújtani. Mint az NB I-ben, az NB II-ben is hat csapat szerepel, tehát a szezon őszi és tavaszi felében is öt-öt meccset fogunk játszani. A szezon végén az első helyezett választhat, hogy osztályozót játszik a feljutásért az NB I-ben utolsóként végzett csapattal, vagy az NB II-ben a második helyezettel csap össze a bajnokság aranyérméért. Ha ide kerülünk, nem kérdés, hogy az első opciót fogjuk választani – jelentette ki Malkócs Tamás.

A DEAC bajnoki rajtja az NB II-ben
Szekerce–DEAC
szeptember 10., 15 óra, Kecskemét

DEAC–Fehérvár
szeptember 24., 15 óra, Debrecen, Böszörményi úti campus