Dunakeszin zárják a szezont a DEAC gladiátorai

A Debreceni Egyetem amerikaifutball-csapata a VSD Rangers vendége lesz a TD Store Divízió I. alapszakaszának záró fordulójában.

Hamarosan véget ér az idény a gladiátorok számára. Hazai pályán már megvolt az utolsó meccs, de még van egy idegenbeli összecsapás, amelyet természetesen sikerrel abszolválna a cívisvárosi alakulat.

A DEAC Gladiators négy vereséget követően szépen búcsúzott a hazai közönségtől, miután megszerezte első győzelmét is a bajnokságban a Tatabánya Mustangs ellen (26-13). Azon a találkozón a debreceniek irányítója, Demkó Balázs remek napot fogott ki, amelyet a hét legjobb játékosának járó cím elnyerése is bizonyít. De a támadósorban Széles Olivér is látványos elkapásokkal tűnt ki a mezőnyből. A védelemben pedig a szezon elejétől kezdve remeklő Abdulrahman Anka is kiemelkedett. Így biztosan jó szájízzel várják a gladiátorok a szezonzárást. Nem mellesleg, Roják Richárd is újra bevethető, miután felépült sérüléséből.

A VSD Rangers csapatával először találkozik majd története során a DEAC. A Duna-parti együttes az elmúlt szezonokban fejlődő útra lépett. Ezt többek között a Fehérvár Enthronersszel való együttműködésüknek is köszönhetik. A Dunakeszi már biztosan ott van a playoffban, de minden bizonnyal nem fogja könnyen adni magát ezen a találkozón sem, hiszen eddigi meccsein is kiélezett csatákban tudott nyerni. Egyetlen vereségét is az alapszakaszelső Budapest Titans ellen szenvedte el (28-22). Keretükben is vannak HFL-tapasztalattal rendelkező játékosok, mint Madaras Erik, Erős Márk, Tim McGee vagy Nosza Vilmos. Igaz, utóbbi jelenleg sérült.

„A Tatabánya elleni győzelem nagyon sokat jelentett számunkra, hiszen lekerült rólunk egy teher. Szerintem így újult erővel tudunk nekivágni a VSD elleni találkozónak. A Rangers egy nagyon összeszedett, jól koordinált csapat. Ahhoz, hogy le tudjuk győzni őket nekünk is hasonlóan összeszedettnek kell lennünk” – mondta Nagy Tamás, a DEAC játékosa.

A VSD Rangers – DEAC Gladiators összecsapás június 12-én, vasárnap lesz 15 órától a Magyarság Sportpályán. A meccset az alábbi linken élőben követhetik.

MAKRANCZI LÁSZLÓ