Mozgalmas napok után lovasaink

Itthon és külföldön is rangos versenyeken vettek részt a Debreceni Egyetem díjugratói.

Szabó Gábor a válogatott tagjaként május 7-10. között a németországi Mannheimban versenyzett Mezőhegyes Chabalával a Nemzetek Díján. A magyar csapat több évtized után jutott ki ismét erre a rangos versenyre, ahol végül 7. helyen zárt (a DEAC lovasa a 160 cm-es nagydíjban egy verőhibával káprázatos teljesítményt nyújtott).

 

Fiatal tehetségünk, Fábián Johanna május 5-7. között a szlovákiai Samorinban lovagolt 130 cm-en egy CSI2* nemzetközi versenyen, ahol mindhárom nap kiemelkedően szép teljesítményt nyújtva 8. helyen végzett a felnőttmezőnyben.

 

Május 12 és 15. között rendezték a Grand Prix második fordulóját Kecskeméten, melyen mindhárom DEAC-os lovas starthoz állt. Johanna Katinka nevű lovával mind a kvalifikációs versenyszámban, mind a gyermek Grand Prix-ban második helyen végzett, míg Szabó-Máriás Sára Medállal a kvalifikációs versenyszámban 3., majd az U25 Grand Prix-ban 2. helyen végzett.

 

Ugyan Szabó Gábor top lova, Mezőhegyes Chabala pihent a hétvégén, versenyzőnk a kecskeméti GP-re összesen 7 lóval érkezett, és szinte valamennyivel dobogós helyet szerzett valamelyik számban. Az éves lovak versenyévben Genius Conference-szal 2. lett csütörtökön, Quel Action VDS-sel pedig három nap kiváló teljesítmény után megnyerte a 6 éves lovak Grand Prix versenyszámát. Kiemelkedőt nyújtott még Filuchi nevű lovával is, hiszen 130 cm-en 3., míg 145 cm-en a 2. helyen végzett. Végül a rendkívül nehéz és technikás 150 cm-es felnőtt Grand Prix-ban Gábor és Chacrinue nevű lova a 4. helyet tudta megszerezni.

 

Szabó Gábor és Mezőhegyes Chabala szerdán Pozsonyba utazik, ahol a válogatottal Nemzetek Díját lovagol, illetve vasárnap részt vesz a világbajnoki kvalifikációs 160 cm-es nagydíjban.