Nagyot küzdött a tartalékos DEAC

Ötpontos vereséget szenvedett a DEAC-Tungsram kosárlabdacsapata hazai pályán a Duna Aszfalt-DTKH Kecskeméttel szemben. A vendégek a találkozó nagy részében kontrollálták a mérkőzést, de hiába hajrázott nagyot Berényi Sándor együttese, végül nem volt labdájuk a győzelem megszerzéséhez.

Az Oroszlányban megsérülő Ságodi Róbert mellett Ivan Aska sem tudta vállalni a játékot, így tovább csökkentek Berényi Sándor rotációs lehetőségei, a Polyák, Drenovac, Dzseletovics, Kerpel-Fronius négyesen kívül hat U23-as korú játékos alkotta a DEAC keretét. A hazaiak kezdték jobban a találkozót, két légiósuk vezérletével két perc alatt 9-5-ös vezetésre tettek szert. A negyed derekán Klobucar triplájával fordítottak a vendégek, de a tartalékos hajdúságiak jól tartották magukat, Drenovac kosarainak köszönhetően állandósult az döntetlenközeli állás. Az első tíz percet ugyan Dzseletovics középtávolija zárta, de a felvonást így is egy ponttal a hírös városiak nyerték (19-20).

Dramicanin hármasával indult a második etap, melyre Dzseletovics válaszolt Gáspár nagyszerű passzából, Drenovac gyorsindítása után pedig újra azonos pontszámnál jártak a felek (23-23). A folytatásban a debreceni fiatalok léptek elő, Balázsi nagyszerű betörése után Gáspár kintről volt eredményes, majd Neuwirth tett vissza egy lepattanót. A vendégek igyekeztek kihasználni magassági fölényüket a palánk alatt, melynek meg is lett az eredménye, egy 7-0-s futásnak köszönhetően kialakult az addigi legnagyobb különbség (30-37). A félidőhöz közeledve Kerpel-Fonius kétszer is betalált a triplavonalon túlról, de ez sem lassította le a Karahozics vezette kecskemétieket, a center kosarainak köszönhetően 45-36-os vezetéssel mehettek a nagyszünetre.

A fordulás után Pollard triplájával hamar kétszámjegyűre hízott a differencia, de Valerio-Bodon szinte azonnal válaszolt egy hárompontossal. A folytatásban sem változott a játék képe, felváltva estek a kosarak, de a negyed felénél a DEAC egy 7-0-s sorozattal jelezte, tartalékos kerete ellenére sem adja olcsón a bőrét (48-53). Hiába törte meg Pollard a hosszú kecskeméti kosárcsendet, lendületben maradt a Debreceni Egyetem alakulata, a különbség így nem változott a negyed végére, így harminc perc játék után még mindig nyitott volt a mérkőzés (54-59).

A záró felvonás két vendég kosárral indult, de Valerio-Bodon és Polyák ziccereivel  azonnal zárkózott a DEAC. Bár a hétvégén elszenvedett hazai vereség után érezhetően nem volt a legélesebb a Kecskemét, egyértelműen igyekeztek mindent megtenni a győzelemért, Klobucar duplája után már Berényi Sándor volt kénytelen időt kérni (58-67). Az  rövidszünet után Kerpel-Fronius tripláinak köszönhetően két és fél perccel a vége előtt újra ötre zárkózott a hazai csapat, de Klobucar lélektanilag a legrosszabbkor válaszolt egy távolival. Nem adta fel a DEAC, de a KTE okosan menedzselte a végjátékot, így végül 72-77-es győzelmet arattak. A hajdúságiak utolsó hazai mérkőzésére pénteken kerül sor, 18 órától a Szedeák együttesét fogadják az Oláh Gábor utcán.

DEAC–TUNGSRAM – DUNA ASZFALTDTKH KECSKEMÉT 72-77 (19–20, 17–25, 18–14, 18–18)

Debrecen, 300 néző. V: Mészáros, Minár, Fodor.

DEAC: KERPEL–FRONIUS 15/15, Polyák 2, Valerio–Bodon 5/3, DRENOVAC 21, DZSELETOVICS 20/6. Csere: Gáspár 5/3, Balázsi 2, Neuwirth 2.
Edző:
 Berényi Sándor

KECSKEMÉT: POLLARD 22/9, Milutinovics 3, KLOBUCAR 20/12, KucseraKARAHODZSICS 19.
Csere: Dramicsanin 7/3, Wittmann 6/3, Tóth B.

Edző: Forray Gábor

Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–2. 6. p.: 9–10. 9.p. 15–18. 12.p.: 23–23. 16.p.: 30–35. 20. p.: 36–45. 22. p.: 39–50. 26.p.: 48–53. 28.p. 50–58. 33.p.: 54–63. 36.p.: 61–67.

Berényi Sándor: – Néhány dühítő figyelmetlenség ellenére nem tudom elmarasztalni a fiúkat, hiszen végig kellő akarattal és energiabefektetéssel küzdöttek. Talán, ha egy kicsivel több szerencsénk van, még kiélezettebbé tehettük volna a végjátékot, de összességében büszke vagyok a csapatomra. Úgy gondolom, hogy ezen az úton kell tovább haladnunk, harcolnunk kell azért, hogy visszanyerjük szurkolóink bizalmát. Ez a hátralévő mérkőzéseink prioritásasa.

Forray Gábor: – Mindig veszélyes egy olyan gárda otthonában pályára lépni, melynek nincs veszítenivalója, ebből kifolyólag küzdelmes találkozóra számítottam. Nem volt egyszerű felébreszteni a tüzet a játékosaimban, de ezzel együtt is végig kontrollálni tudtuk az események alakulását. Csak a győzelem számít, amit sikerült megszereznünk, innentől pedig a Kaposvár elleni ütközetre fókuszálunk.