Damien Thompson ismét játékra alkalmas

A Debreceni Egyetem amerikaifutball-csapatának játékosa a Budapest Titans ellen vállsérülést szenvedett, de a kezeléseknek hála ismét teljes erőbedobással várhatja a bajnoki folytatást.

A DEAC Gladiators nem tudott győzni a Budapest Titans elleni szezonnyitón (40-29), de a csapat már maga mögött hagyta azt a találkozót és teljes erőbedobással készül a Budapest Cowbells 2 elleni hazai folytatásra. A titánok elleni meccs utolsó negyedében sajnos Damien Thompson nem tudott már pályára lépni, ugyanis megsérült a jobb válla.

Néhány napra rá az amerikai játékos orvosi vizsgálatokon vett részt a Sportdiagnosztikai, Életmód és Terápiás Központban, ahol Prof. Dr. Szántó Sándor orvosigazgató vizsgálta meg a sokoldalú játékost, és szerencsére nem állapított meg komolyabb sérülést, de a fájdalmak miatt kezeléseket írt fel Damien Thompsonnak.

Úgynevezett ’game ready’ kezelést kapott, ami a kompresszió és a hidegkezelés egyfajta kombinációja” – részletezte a SET orvosigazgatója. – „Ez azt jelenti, hogy Damien vállára egy jeges vízzel felfújt tömlőt helyeztünk. Ha gyulladást feltételezünk egy-egy akut sérülésnél, akkor arra szoktuk ezt használni. Ezen kívül elektromos kezelést, úgynevezett iontoforézist is alkalmaztunk. Ennek az a lényege, hogy kis erősségű elektromos áram segítségével gyulladáscsökkentő hatású anyagot juttatunk a szövetek mélyére.”

 

Prof. Dr. Szántó Sándor tapasztalatai alapján a DEAC Gladiators játékosa jól reagált az orvosi terápiára, így visszatérhetett a konditermi munkához, és emellett zöld utat kapott a vasárnapi Cowbells elleni összecsapásra. Ettől függetlenül viszont a továbbiakban gyógytornán is részt vesz Damien Thompson, aki újra ereje teljében érzi magát.

Nagyon érdekes kezelésen vettem részt, de érzem, hogy egyértelműen hatásos volt. Nyilván nem örültem annak, hogy az első meccsen megsérültem, de rengeteget segítettek nekem a SET-ben, és most úgy érzem magam, mintha újjászülettem volna, mintha meg sem történt volna ez a sérülés. Mágusokkal van tele ez az intézmény, hiszen újjávarázsolták a vállamat. Ennél nagyobb törődést el sem tudtam volna képzelni” – hálálkodott a DEAC futója és safetyje.

Bár vereséggel kezdte a szezont a DEAC, Damien Thompsonnak jól indult első európai idénye, hiszen a támadósorban 2 touchdownt is szerzett, míg a védelemben egy kierőszakolt fumble és két leütött passz volt a mérlege. Jó sorozatát majd a Budapest Cowbells 2 ellen folytathatja vasárnap.

 

Fotók: Makranczi László