Két meccs itthon, egy idegenben

A Debreceni Egyetem női röplabdázói a Szegedet, a kézilabdázók a Balatonfüredet fogadják a DESOK-ban. A labdarúgók Tiszaújvárosba látogatnak.

Kézilabda

A Balatonfüred ellen folytatja szereplését az NB I/B alsóházában a DEAC kézilabdacsapata. A találkozót szombaton 19 órától rendezik a DESOK-ban.

 

Labdarúgás

Vasárnap 16 órakor a Tiszaújváros otthonában vendégszerepelnek a Debreceni Egyetem labdarúgói az NB III Keleti csoport 29. fordulójában. Együttesünk egyre biztosabban őrzi második helyét a tabellán, hiszen előnye már négy pont a BKV Előrével szemben.

 

- A sikereknek hála jó hangulatban zajlanak az edzések, nyilván vasárnap is a három pont begyűjtése a célunk. A tiszaújvárosiak kicsit hullámzó teljesítményt nyújtanak mostanság, de ezzel nem kell foglalkoznunk. Októberben 5-0-ra vertük őket hazai környezetben, ám ebből a meccsből nem igazán indulhatunk ki. Akadnak ismerősök az ellenfélnél, elég csak Nagy Dávidra (korábban a DEAC-ban is megfordult - a szerk.) és Gelsi Lászlóra gondolni. Dávid a mostani szezonban sem fukarkodik a gólokkal, hiszen már tizenhat alkalommal köszönt be. Bízom benne, hogy vasárnap rossz napja lesz - mondta a DEAC kapusa, Tóth Dániel.

 

Röplabda

A Debreceni Egyetem női röplabdacsapata hazai környezetben lép pályára az NB II felsőházában. Vasárnap 18 órakor a második helyen álló Szeged lesz a vendég a DESOK-ban, ahol a három pont itthon tartása a cél.

 

További részletek

 

NyD