Battai Sugár bronzérmes a junior világbajnokságon

Április 2-án kezdődik és 11-ig tart Dubajban, a Hamdan sportkomplexumban a junior és kadet vívó világbajnokság, amelyen a DEAC kardozója már az első napon érmet szerzett.

A felnőttválogatottban is alapembernek számító tehetségünk, Battai Sugár Katinka veretlenül zárta a csoportkört, majd a legjobb 32 között honfitársa, Szűcs Luca várt rá. A két fiatal szorosabb asszót nem is vívhatott volna, végül a DEAC versenyzője győzött 15:14-re. Dávid László tanítványa ezt követően meg sem állt az elődöntőig, pedig nem volt könnyű dolga.

A legjobb 16 között az amerikai Sullivan következett, aki már 9:4-re is vezetett, de Battai Sugár nem adta fel, és előbb egyenlített, majd a hajrában ismét ő adta a mindent eldöntő tust, így az újabb 15:14 már a nyolc közé jutást jelentette. Itt a török felnőttválogatott alapemberének számító Erbil semmiféle gondot nem jelentett Sugi számára, aki 15:9-es győzelemmel lépett az elődöntőbe.

A fináléért folytatott küzdelemben, az amerikai Johnson ellen a második félidőben nem érezte úgy a vívást versenyzőnk, ahogy korábban. Bár 7:2-vel nyitott, de a vége 10:15 lett, így ezzel a dobogó harmadik fokára állhatott tehetségünk, aki ezzel is nagyon dicséretes eredményt ért el.

– Az ember ilyenkor nem tud felhőtlenül örülni, de azért értékes eredménynek tartom, hogy sikerült érmet nyernem – nyilatkozta a szövetség honlapjának Battai Sugár. – Az elején kicsit feszültnek éreztem magam, de aztán a csoportkör megnyugtatott, igaz, csak addig, amíg ki nem derült, hogy Lucával kerülök össze… Próbáltam félretenni mindezt, és a feladatra koncentrálni, de azért nem volt egy nagy élmény, hogy esélyes csapattársakként ilyen korán szembekerültünk. Úgy érzem, nagyon jó kis meccset vívtunk, és utána sem ment rosszul a vívás, egészen az elődöntő utolsó félidejéig, amikor nagyon kizökkentem a ritmusból. A bronzérem azért összejött, és akadnak még bőven feladataink a csapattal a közeljövőben, nagyon szeretnék két medállal hazautazni! – fogalmazott még az eredményhirdetés előtt Battai Sugár, akiért még szoríthatunk, hiszen csapatban is indul a vb-n.

Junior és kadet világbajnokság, Dubaj
Junior női kard egyéni, 128 induló

A legjobb 32 közé jutásért: Battai–Spica (olasz) 15:4
A legjobb 16 közé jutásért: Battai–Szűcs 15:14
Nyolcaddöntő: Battai–Sullivan (amerikai) 15:14
Negyeddöntő: Battai–Erbil (török) 15:9
Elődöntő: Battai–Johnson (amerikai) 10:15

Fotók: hunfencing.hu