Vasárnapi rangadó a lilák ellen

A karácsonyi ünnepek sem maradnak rangos hokis események nélkül, a debreceni drukkerek különösen kedvező helyzetbe kerülnek. Kedvenceik december 26. és 30. között három alkalommal is pályára lépnek és két komoly rangadó mellett egy ki-ki mérkőzésen is bizonyíthatják a felkészültségüket. Az hazai élcsapatok közül vasárnap este az UTE látogat a Debreceni Jégcsarnokba, kedden mi utazunk a Tüskébe, csütörtökön pedig a győriek érkeznek hozzánk.

Az imént felsoroltak közül nagy valószínűséggel a lila-fehérek lesznek a legnehezebb ellenfeleink és nem csupán azért, mert jelenleg az igen előkelő, harmadik helyet foglalják el a Liga tabelláján. Az újpestieket a legstabilabb csapatok egyikeként tartjuk nyilván, akik mindegyik csapatrészükben kimagaslóan teljesítenek. Elsőszámú kapusuk, Rajna Miklós magyar válogatott kerettag, aki abból a szempontból szerencsés helyzetben van, hogy rengeteg segítséget kap a lilák védelmétől. Az eddigi 25 mérkőzésükön mindössze 46 gólt kaptak, ennél csak az FTC produkált jobbat. A csatársoruk ugyan nem ontja a gólokat (76-szor találtak be eddig), de a támadósoruk számos kiváló csatárral rendelkezik, aki a támadó hoki minden csínját-bínját ismeri.

A mieink viszont véleményünk szerint még nem tartanak a képességeik maximuma közelében. Jelenleg 31 ponttal a 7. helyen állnak és csak távolról követik a 41 pontos brassói alakulatot. A védelem még mindig elég könnyen zavarba hozható, elöl pedig az optimálisnál jóval több helyzetre van szükségük ahhoz, hogy betaláljanak.

György József vezetőedző olyan értelemben biztosan az alapelveihez tartja magát, hogy négysoros játékra törekszik majd, és elvárja valamennyi játékosától, hogy megpróbálja kihozni magából a maximumot. Ebbe a maximumba – tekintettel a mieink magas képzettségi szintjére és tapasztalataira – sokféle eredmény is beleférhet, akár a győzelem is, a tisztes helytállás és a szoros eredmény viszont az elvárások alapszintjéhez tartozik.

Felhívjuk azon kedves szurkolóink figyelmét, akik nem tudnak a meccsen személyesen megjelenni, hogy a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti! Persze a szurkolás igazából a helyszínről hatásos, szeretettel várjuk mindannyiukat a Jégcsarnokban! Érdemes lesz kilátogatni, mert színes programokkal várjuk az érdeklődőket.

2021.12. 26. 19.00 Debreceni Jégcsarnok
EL
DEAC – UTE