Szombat délután a Nagyerdőn: Loki, foci, sör

Szombaton 16 órakor a Zalaegerszeget fogadja a DVSC a Nagyerdei Stadionban.

Három forduló után mindössze három csapat veretlen az OTP Bank Ligában, az egyik éppen a harmadik helyen álló DVSC. Ezt a sorozatot tovább folytatná a Loki, sőt, győzelemre tör a hétvégén a ZTE ellen. A szurkolók részéről érezhető a bizalom, hiszen immár 3833 bérlet talált gazdára, emellett pedig 1230 jegy is elkelt a szombati mérkőzésre.

A találkozóra már megvásárolhatók a belépők online és a DVSC Ajándékboltban, amely vasárnapig mindennap 10 és 18 között várja a Loki-drukkereket. Felhívjuk a kedves Loki-szurkolók figyelmét, hogy az egész évre szóló belépők meghosszabbítására és megvásárlására már csak a szombati, Zalaegerszeg elleni meccsig van lehetőségük szintén online és a Loki Shopban.

Érdemes jóval már a meccs előtt kilátogatni a Nagyerdőre, hiszen a meccsnapi programok már 14 órától elkezdődnek a stadionban található Red&White Sörözőnél, ahol ismét meglepetés várja a Loki-szurkolókat.

A stadionon kívül az éves bérlettel, vagy a ZTE elleni találkozóra szóló érvényes belépővel rendelkező, 18 éven felüli szurkolóink korlátlan mennyiségben, ingyenesen fogyaszthatnak Csíki Sört! A sörökhöz a DVSC Ajándékbolt melletti átjáróban juthatnak hozzá a drukkerek, emellett street food finomságokban sem lesz hiány.

dvsc.hu