Nyolcadik lett a női kardcsapat

A magyar női kardválogatott az utolsó mérkőzését is elvesztette, így a kilences mezőnyben a várakozást alulmúlva a nyolcadik helyen végzett a fegyvernem szombati csapatversenyében a tokiói olimpián, amelyen az oroszok megvédték címüket.

A Katona Renáta, Márton Anna, Pusztai Liza, Battai Sugár összeállítású együttes a dél-koreaiaktól és a házigazda japánoktól elszenvedett vereség után egy újabb ázsiai rivális, Kína ellen lépett pástra, és 45-30-ra alulmaradt.
    A kilenc asszó közül mindössze egyet sikerült megnyernie a teljesen szétesett magyar csapatnak, az utolsó előtti párban Battai 6-5-re verte a rivális csereemberét, az ekkor beállt Kuo Ji-csit, de egyébként kínai fölényt hozott a mérkőzés.
    "Az elvesztett negyeddöntő után nagyon letargikus állapotba kerültünk. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy bekerüljünk a négy közé, ami a célunk volt. Sajnos a mai teljesítményünk ennyire volt elég - nyilatkozott Katona Renáta. - Természetesen szerettük volna megnyerni az alsóági meccseinket, de úgy éreztem, hogy még mindig a Dél-Korea elleni összecsapás hatása alatt voltunk. Nagyon elkeseredtünk, hogy nem sikerült azon győzünk."    
  

  Ez volt az utolsó magyar érdekeltégű szám vívásban, a sportági küldöttség egy-egy arany- (Szilágyi Áron), ezüst- (Siklósi Gergely) és bronzérmet (férfi kardcsapat) nyert, illetve egy negyedik (Márton Anna), egy hetedik (női tőrválogatott) és egy nyolcadik (női kardválogatott) helyet szerzett a japán fővárosban.
  

  A címvédő oroszok a negyeddöntőben Japánt (45-34), az elődöntőben a Koreai Köztársaságot (45-26) múlták felül magabiztosan, és a fináléban a franciák ugyan nagy csatára kényszerítették őket, de végül 45-41-re ott is jobbnak bizonyultak. A riói csapatból a 36 éves Szofija Velikaja maradt hírmondónak.