Ambros Martín: nem úgy végződött, ahogyan szerettük volna

Ambros Martín, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának vezetőedzője elismerte, nem úgy végződött a francia Brest Bretagne elleni Bajnokok Ligája-elődöntő, ahogyan szerették volna.

"Nagyon lassan kezdtük a mérkőzést, a lehetőségeink megvoltak, ám sokat hibáztunk. A második félidőben támadásban jobbak voltunk, de nem tudtuk megnyerni a mérkőzést, sajnos nem úgy végződött, ahogyan szerettük volna" - nyilatkozta a szakvezető a szombati a találkozót követően a Papp László Budapest Sportarénában tartott sajtótájékoztatón.
 

   A címvédő ETO 4-3 után 16-15-nél vezetett ismét, de mivel az utolsó percben 20-19-nél Görbicz Anita büntetőt hibázott, az ellenfél egyenlített, így döntetlennel zárult a rendes játékidő, majd a hosszabbítás is, a hétméterespárbajt pedig 4-2-re a Brest nyerte, amely így 27-25-ös sikerrel jutott a vasárnapi döntőbe.

    Ambros Martín hozzátette: a védekezésük nagyon jól működött az első játékrészben, a másik kapu előtt azonban sok labdát adtak el és nagyon sok lehetőséget hagytak ki, igaz, a második felvonásban ellenfelük hibázott sokat.
    "Nagyon nehéz meccs volt, és a végjáték még nehezebbé tette. Sajnálom, hogy nem sikerült, pedig minden esélyünk megvolt a győzelemre" - vélekedett.
    A két góllal záró Fodor Csenge úgy értékelt, ezúttal nem azt nyújtották, amit tudnak, és nem azt mutatták a pályán, amit az edzéseken.
  

  "Nagyon jól dolgoztunk az elmúlt napokban, tudtuk, mit fog csinálni az ellenfél. Többször is befejezhettük volna a meccset, voltak helyzeteink az utolsó percekben, de mindannyian hibáztunk, csapatként veszítettünk" - nyilatkozta.
 

   Hozzátette, az első félidőben próbálták megbecsülni a labdákat, de emiatt lassúvá vált a támadójátékuk. A második felvonásra elöl sokat javultak, lendületbe kerültek, de szerinte összességében többet hibáztak támadásban, mint védekezésben.
 

   "Nagyon bíztunk benne, hogy meg tudjuk csinálni, de szinte semmi nem jött össze. Nagyon szerettük volna a döntőbe jutást, és nagy csalódás, hogy nem sikerült" - vélekedett.
   

 Az ugyancsak két gólig jutott Estelle Nze-Minko úgy vélekedett, a négyes döntők első mérkőzése mindig nehéz, mert alkalmazkodniuk kell a körülményekhez. Felidézte, hogy a meccs elején nagyon lassú volt a tempójuk, időbe telt, mire játékba lendültek, de a második félidő már sokkal jobb volt mindkét fél számára.
 

   "Ma nem teljesítettünk jól, a játékunk tele volt hullámvölgyekkel, sokat hibáztunk támadásban, büntetőket is rontottunk. Lehet, hogy túlságosan idegesek, feszültek voltunk, Ambros Martín mondta is a szünetben, hogy próbáljuk élvezni a játékot, de ma nem tudtuk megmutatni, mire vagyunk képesek" - magyarázta.