Hosszabbított Szoboszlai Dominik

A német labdarúgó-bajnokságban második RB Leipzig 2026-ig szerződést hosszabbított Szoboszlai Dominikkal, a magyar válogatott középpályásával.

 A lipcsei klub honlapján olvasható közlemény szerint a húszéves futballista az elmúlt hetekben már együtt edzhetett társaival, miután makacs ágyéksérüléséből felépült.

Szoboszlai tavaly decemberben szerződött Salzburgból Lipcsébe, a megállapodás eredetileg 2025-ig szólt, ám a sérülés miatt a középpályás eddig nem tudott pályára lépni a szintén magyar válogatott kapus Gulácsi Pétert, valamint a védő Willi Orbánt is foglalkoztató csapatban.

Az RB Leipzig hozzátette, Szoboszlai csütörtökön elhagyja az együttest és Magyarországra utazik, hogy együtt készüljön válogatott csapattársaival a június 11-én kezdődő, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra.
    "Természetesen nem így képzeltem az első félévet az RB Leipzignél, hiszen tavasszal szerettem volna a pályán segíteni a csapatot, de ez sajnos nem így alakult", idézte a játékost a lipcsei egyesület honlapja.

Szoboszlai hozzátette, a klub az első pillanattól kezdve minden támogatást és bizalmat megadott neki ahhoz, hogy sérüléséből sikeresen felépüljön.

A szerződés meghosszabbítása ebben a nehéz helyzetben egy újabb erős bizonyíték arra, hogy hosszabb távon akarunk együtt dolgozni és sikereket elérni.

fotó:dierotenbullen.com