A DEAC női röpisei továbbra is az élen

A Debreceni Egyetem együttese visszavágott a miskolciaknak.

A DEAC női röpisei a Miskolccal csaptak össze a DESOK-ban pénteken. Kuszkó Zsolt tanítványai februárban 3:1-es vereséget szenvedtek a borsodiak otthonában, így most lehetőség nyílt a visszavágásra. Ugyan különböző okok miatt nem tudott teljes kerettel kiállni a meccsre (többek között Mátyus Pannára és Tóth Vanesszára sem számíthattunk), ettől függetlenül hatodszor is győztesen hagyta el a pályát a Debrecen az alsóházban.

A rajt jól sikerült, Ratkos Petra vezérletével 10:0-ra vezetett a DEAC. Petra egyébként azt mondta a meccs előtt, hogy a bokasérülése után még közel sincs tökéletes állapotban, de ezt jól “titkolta”. Nem meglepetés, hogy az ellenfél mestere kétszer is időt kért az első percekben. A szavai pedig hatottak, hiszen a vendégek rendezték a soraikat (12:9). 

A második játszmában Miskolc valamennyire kozmetikázott az eredményen, de a nagy fordulat szerencsére elmaradt, így már csak egy szett hiányzott az újabb sikerhez.

Nem adta olcsón a három pontot az ellenlábas, amely a harmadik szakaszban több alkalommal is hárompontos fórra tett szert. A végjáték szoros küzdelmet tartogatott, végül Szabó Csenge ászával zárult a rangadó.

deac.hu

Az első helyen álló DEAC április 11-én a Salgótarjánhoz utazik.

NB II Kelet alsóház
DEAC-Miskolci VSC 3:0 (25:18, 25:21, 25:22)