Győzelmet arattak a debreceni vízilabdázók

Elképesztő mérkőzésen 10-9-es idegenbeli győzelmet aratott a DVSE a papíron esélyesebb Szentes otthonában. Miroslav Bajin együttese végig hatalmas szívvel küzdött és megérdemelten szerezte meg a második győzelmét a bajnokságban.

A vendéglátó azzal a szándékkal ugrott a medencébe, hogy megszerezze zsinórban harmadik győzelmét és visszaállítsa három pontos előnyét a közvetlen rivális Szegeddel szemben. Ennek szellemében kezdték a találkozót és rögtön az első támadásból gólt is szereztek. A DVSE két góllal válaszolt: előbb a szezon egyik felfedezettje, Nagy Norbert talált be előnyből, Stefanidesz Levente akciógólja pedig már a vezetést jelentette a mieinknek. Habár 21 másodperccel a vége előtt egalizált a Szentes, az utolsó szó a debrecenieké volt: a dudaszó előtt négy másodperccel Macsi Martin zárta le az első negyedet. (2-3)

A folytatásban a kisebbik Macsi-testvér akcióból is betalált, melyre csak két perccel a félidő előtt tudtak válaszolni a hazaiak. Más említésre méltó nem igazán történt a második nyolc percben, talán az, hogy Stefanidesz Levente kihagyott egy ötméterest. A legfontosabb így is az volt, hogy csapatunk egy gólos vezetéssel mehetett a nagyszünetre.  (3-4)

A harmadik negyed elején egyenlített a Szentes, a debreceniek azonban ismét kettőt lőttek a miheztartás végett. Két fiatal játékosunk, Oltean Sebastian és Krasznai Bendegúz góljával ismét kettővel ment a DVSE. Köszönhetően Kósik Somának is, aki 4-4-nél büntetőt hárított! A vége előtt két másodperccel szépítettek a házigazdák, de egy gólt ismét sikerült megőrizni a záró felvonás előtt.

 

(Macsi Martin kiemelkedően játszott és három góllal segítette győzelemhez csapatát)

A végjáték nem is alakulhatott volna izgalmasabban: a szentesiek az első támadásból egyenlítettek, erre azonban Macsi Martin tudott válaszolni büntetőből. Ezt követően egy perc alatt kétszer volt eredményes a hazai csapat, így a vége előtt öt perccel náluk volt az előny. Tőzsér Dávid egyenlített, de kisvártatva ismét a Szentes vezetett.
Együttesünk nem tört meg, sőt: Kettő féllel a vége előtt Nagy Norbert egalizált, majd érkezett Macsi Patrik, akinek a legjobbkor sült el a keze: 47 másodperccel a vége előtt elvégzett szabaddobása védhetetlen volt! A vendéglátó még támadhatott az egyenlítésért, az egyenlítés viszont a DVSE kiváló védekezésének köszönhetően már nem jött össze.
A végeredmény 10-9 ide, mellyel a debreceniek mérhetetlenül fontos győzelmet arattak!

E.ON Férfi OB1, a 10. fordulóból elhalasztott mérkőzés:

Metalcom-Szentes – Debreceni VSE 9-10 (2-3, 1-1, 2-2, 4-4)

Gólszerzők: Garancsy 4, Takács J. 1, Kókai 1, Bozó 1, Hegedűs B. 1, illetve Macsi M. 3, Nagy N. 2, Oltean 1, Krasznai 1, Stefanidesz 1, Macsi P. 1, Tőzsér 1

Miroslav Bajin vezetőedző nyilatkozata:

„Leírhatatlan örömöt érzek most. Az egyik legnagyobb győzelmünk, mióta itt dolgozok Debrecenben. Két és fél negyedet nagyon jól játszottunk, ott minden rendben volt. Néha kapkodtunk, de szerencsére a Szentes nem tudta kihasználni a hibáinkat, döntő szituációkban pedig meg tudtunk újulni.

Nagyon büszke vagyok a csapatomra, minden elismerésem az övék és a szakmai stábé. Köszönöm!”

Ami a Kaposvár ellen nem jött össze, azt most Fortuna visszaadta. Hálistennek.
Sosem szerettem a hétfőket, de Ti, Srácok, ma gondoskodtatok róla, hogy ez ideig-óráig megváltozzon.

 

Forrás/kép: dvse.hu