Elmarad a DEAC futsalcsapatának Ferencváros elleni mérkőzése

A Fradi kérésére halasztották el a meccset.

Elmarad a DEAC férfi futsalcsapatának Ferencváros elleni mérkőzése a hazai NB I-es bajnokságban. A 11. fordulóban kiírt mérkőzés a fővárosiak kérésére került át egy későbbi időpontra. Ezzel egyidőben az is eldőlt, hogy a DEAC Kecskemét elleni elhalasztott mérkőzését december 23-án pótolják az elsőosztályú bajnokságban. 

A halasztással kapcsolatban Elek Gergő, a debreceniek vezetőedzője a deac.hu oldalnak elmondta: “Az új szabályozás értelmében egy csapat indoklás nélkül halasztást kérhet és kap a szövetségtől. Ezt nem tartom jónak, mert nem feltétlenül a vírussal összefüggő probléma miatt is így cselekedhet bárki. Senkiről sem feltételezek rosszat, ám teszem azt, hogy két-három kulcsjátékosom sérült, halasztok… Ez azért probléma, mert január 15-ig pótolni kell az alapszakasz elnapolt mérkőzéseit. Addig pedig minden héten játszunk, továbbá vagy válogatott meccs vagy karácsony lesz. A Kecskemét is halasztást kért korábban, amit nem lettünk volna kötelesek elfogadni, de mégis megtettük. Ennek az az eredménye, hogy december 23-án játszhatunk, teljesen leminimalizálva a játékosok ünnepi pihenését. A most elhalasztott találkozót pedig csak úgy tudjuk pótolni, hogy egy hét alatt háromszor kell pályára lépnünk” 
 

A DEAC jelenleg a 4. helyen áll az NB I-es bajnokságban.