Védik a kosármeccsre érkező szurkolókat

A DEAC kosárlabdacsapata pénteken 18 óra 30 perctől a Kaposvári KK együttesét fogadja az NBI/A 10. fordulójában. Az Oláh Gábor utcán megrendezésre kerülő találkozó előtt – a tegnapi kormányrendelet értelmében- a klub vezetése több fontos intézkedést hozott.

Magyarország kormánya a tegnapi ülésén áttekintette a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos helyzetet, s ennek kapcsán szigorítások léptek életbe. A döntés értelmében „rendezvényeken, sportrendezvényeken, mozikban, színházakban csak minden harmadik ülőhelyen lehet helyet foglalni, s a maszk helyes használata kivétel nélkül kötelező”.

A határozat természetesen érinti a DEAC NBI-es férfi kosárlabdacsapatának pénteki bajnokiját is. Az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban így maximum 340 szurkoló lehet jelen, az elfoglalható helyek megjelöléséről természetesen a klub gondoskodik. A meccsre való bejutáshoz előzetes regisztráció szükséges. A 2020-21-es szezonra bérlettel rendelkezők csütörtök délig jelezhetik részvételi szándékukat emailben (papp.nora@deac.hu, név és a bérlet utolsó négy számjegyének feltüntetésével) vagy személyesen a DEAC Sporttelepén található Teniszke Sport és Egyetemi klubban, nyitvatartási időben.

A bérletesek regisztrációja után a fennmaradó jegyek értékesítésére is sor kerül, csütörtök 12 órától péntek 15 óráig a Teniszke Sport és Egyetemi klubban, nyitvatartási időben. Fontos, hogy a mérkőzés helyszínén ezúttal nem lesz lehetőség jegyet vásárolni.

A maszkok szabályos használata továbbra is kötelező a rendezvény teljes időtartama alatt (szünetekben is), kézfertőtlenítésre pedig a kijelölt pontokon lesz lehetőség. A 473/2020. kormányrendelet szerint „Azt a személyt, aki a maszkot a sportrendezvény szervezője felszólítására sem viseli a rendeletben meghatározott módon, a sportrendezvény szervezője köteles a látogatásból kizárni, és gondoskodni arról, hogy e személy a sportrendezvény helyszínét elhagyja!”

Érkezéskor lázmérésre kell majd számítani, belépés után pedig kizárólag a kijelölt székeken lehet majd helyet foglalni. A csarnok büféjében megvásárolt étel és ital csak helyben fogyasztható el, a nézőtérre nem vihető fel.

 

Forrás: deac.hu