A Ferencvárosban folytatja Fekete Gergő

A DVSE saját nevelésű játékosa nevelőklubjától igazolt a bajnoki címvédőhöz.

Bejelentette új keretét a héten a Ferencváros vízilabda csapata, ebből kiderült, hogy a fővárosiaknál folytatja pályafutását Fekete Gergő. A DVSE saját nevelésű játékosa 13 évesen mutatkozott be az OB I-es bajnokságban, azóta pedig a debreceni vízilabda egyik legnagyobb tehetségévé nőtte ki magát. 

A 20. életévét júniusban betöltő játékos 2016-ban kiérdemelte a legjobb utánpótláskorú játékosnak járó Szalay Iván-díjat. Emellett az utánpótlás válogatottakban is folyamatosan szerepel, bronzérmes volt kétszer az ifjúsági világbajnokságokon, valamint egyszer a korosztályos Európa-bajnokságon.

Fekete Gergő mellett a Fradi a szintén fiatal tehetségnek számító, mindössze 19 éves Vigvári Vendel szerződtetését is bejelentette.

 

Fotó: DVSE/Nagy Anita