Kapusunk a szombati, zalaegerszegi bajnoki esélyeit latolgatta.
A ZTE együtteséhez látogat a Loki szombaton.
Karanténba került a DEAC-Tungsram újdonsült vezetőedzője, Jorgosz Vovorasz, miután a hétfői PCR-tesztje pozitív eredményt mutatott. A 44 éves szakembernél vasárnap jelentkeztek eny...
A címvédő DEAC mellett a DVTK, a Ferencváros és a Fehérvár küzd a végső győzelemért.
A Mezőkövesd elleni bajnoki mérkőzésen lépett pályára utoljára a DVSC 21 esztendős támadója, Bárány Donát. Játékosunk egy évek óta húzódó Achilles-problémával küzd, amely miatt mos...
A férfi gyorskorcsolyázóknál a három egyéni olimpiai induló személyében nincs kérdés, a nőknél viszont egy hely még kiadó az utazó csapatban - mondta el Bánhidi Ákos csapatmenedsze...
A tegnap esti találkozót megelőzően az FTC-Telekommal november 19-én mérkőztünk meg utoljára. Sejthető volt, hogy a zöld-fehérek okultak a korábbi vereségből és ilyen rövid időn be...
Az első helyen kiemelt Udvardy Panna nyerte a Brazíliavárosban rendezett 60 ezer dollár (20 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornát.
A Debreceni Egyetem alakulata Salgótarjánban gyűjtötte be a három pontot.
A Nagyerdei Stadionban a DVSC 1-1-es döntetlent ért el a Pakssal.
Sándor Tamás szerint a Debreceni Egyetem alakulata egy jó kezdéssel a saját dolgát könnyíthetné meg.
A szakembert a dvsc.hu a Paks elleni bajnokiról kérdezte.
Piros Zsombor és Marozsán Fábián fordulatos összecsapáson alulmaradt, így a páros mérkőzést megnyerő ausztrálok 2-1-es összesítéssel legyőzték a magyar férfi teniszválogatottat a D...
A mieink úgy vágtak neki az újpestiek elleni mérkőzésnek, hogy az azt megelőző három találkozón mindig szereztek pontot, nyolcat összesen.
A Debreceni Egyetem alakulata nem tudott meglepetést okozni a címvédő otthonában.