Hajrá, hajrá, gyerünk! - Campus Fesztivál ajánló

Nyugtalanul alszol mostanában? Úgy érzed, összecsapnak fejed fölött a hullámok? Esetleg kitört rajtad a vizsgaidőszak miatti pánik? Ne aggódj, hiszen júliusban, 20-a és 24-e között újra lesz Campus Fesztivál! A szervezők pedig már most, példás gyorsasággal jelentették be a többnapos banzáj sok szereplőjét, lássuk csak, kik a biztos nevek.

Huzagos Benjámin, akit az éjszakában csapatók leginkább csak DJ Huzivoni néven ismernek, egyértelműen extázisba esett, amikor megtudta, hogy nagy kedvence, Tiesto is ellátogat a Nagyerdő árnyas fái közé. Vagy alá. Huzi gyermekkora óta nagy rajongó, mondhatni, az anyatejjel együtt szívta magába a house és a trance alapjait.
 
Azt is tudja persze, hogy 1969-ben születette kedvence sokféle művésznevet használt, míg végül megállapodott gyerekkori becenevénél. Mondjuk ez nem is baj, mert ugye az általa művelt műfaj képviselőinek az a szokása, hogy nem az igazi nevüket használják, ráadásul ember legyen a talpán, aki az övét - Tijs Michiel Verwest - képes megjegyezni. Tijs karrierje még valamikor a múlt század nyolcvanas éveiben kezdődött, 1993-ig végigpörögte az éjszakákat és több holland diszkó rezidense is volt.
 
 
A kilencvenes évek közepén nyergelt át a hardcore/gabba stílusról a trance-re és azóta e műfaj stílusjegyeiben fogant zenékkel ejti transzba hallgatóit. Keresztül-kasul bejárta már a világot, s pályafutásának egyik csúcsa volt a 2004-es athéni olimpia nyitóünnepségén való fellépés, mi magyarok azonban leginkább 2005-ös, budapesti bulijára emlékszünk legszívesebben.
 
Huzagos Benjámin úgy tervezi, hogy Tiesto fellépésére egy különleges szettben látogat el. Fekete kezeslábast vesz fel, amit körbeteker neonsárga szigetelőszalaggal. A sötétben foszforeszkálva veti majd be magát a tömegbe és táncol a végkimerülésig. Természetesen, a bajok elkerülése végett szerződtet egy mentős-alegységet és személyi edzője megfelelő mennyiségű folyadékkal felszerelkezve várja őt a nézőtér szélén.
 
Kívánjunk jó bulizást DJ Huzivoninak!
 
Nem gondolom, hogy az ifjabb olvasók közül sokan kapják fel fejüket, ha Komár László nevét hallják. A pár éve elhunyt táncdalénekes egyik híres dalának refrénjében ismétlődött ez a sor: „Ó, csak a hajnal jönne már!” Nos, a Campusra ellátogat Aurora, akinek neve hajnalt jelent és nem, nem azonos a hasonló nevű, győri székhelyű veterán punkzenekarral.
 
Ő Aurora Aksnes, norvég énekes és dalszerző, akinek dalait talán leginkább az éteri jelzővel illethetnénk. Az 1996-ban, Stavangerben született énekesnő nővérei is a show biznisz világában élnek és dolgoznak, egyikük divattervező, másikuk sminkes. Ő maga hatéves korában kezdett el saját zenéket írni, bevallása szerint úgy ezer dalszövege van, persze ezek közül még nem mindet publikálta.
 
 
Már első albuma, a bizarr című All My Demons Greeting Me as a Friend előre vetítette nem mindennapi zenei kalandozásait. Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy kapaszkodót kínáljunk azoknak, akik szeretnek mindent hasonlítani valamihez, talán Björk távoli rokonaként definiálhatnánk Aurorát. Ezzel persze még mindig csak a felszínt kapargatjuk, szerintünk ne próbáljuk őt beskatulyázni, inkább adjunk neki egy esélyt és hallgassuk meg.
 
Mi már most kíváncsiak vagyunk arra, hogyan működik majd ez az időtlen, műfajokon felül álló zene a fesztivál nyüzsgő-pörgő forgatagában.
 
Folytatjuk.
 
Kövesi András Péter Ferenc