Még keresik a megfelelő formát

Úgy tűnik még formálódnia kell ebben a szezonban a DEAC jégkorongcsapatának, akik lapzártánkig tizenkét mérkőzés után három győzelemmel és kilenc vereséggel a tabella nyolcadik helyén állnak.

A csapatra sajnos sérülések terén is rájár a rúd, az Erste Ligát úgy kellett elkezdeniük, hogy kapusuk, Hetényi Zoltán nem segíthette a csapatot. Hetényi még augusztus végén, a férfi jégkorongválogatott rigai olimpiai selejtezőtornáján szenvedett lábsérülést a lettek elleni mérkőzés első harmadában. A sérülése makacsnak bizonyult, nyolc hét kihagyásra kényszerült, így tíz mérkőzésen kellett nélkülöznie a cívisvárosiaknak a kivaló hálóőrt.

A csapat az első Erste Ligás találkozóján a MAC otthonába látogatott. A DEAC két újoncot is avatott, a kapuban Hetényi helyett a mindössze tizenhét éves Antek Tamás védett, valamint Jakabfy Sámuelnek is ez volt az első élvonalbeli megmérettetése. A meccs végül hosszabbításban dőlt el az Újbuda javára. A következő fordulóban a MAC látogatott a Debreceni Jégcsarnokba, a kapunkat ezúttal is Antek védte. A DEAC összességében többet lőtt kapura a fővárosiaknál, de a MAC kivitelezései pontosabbak voltak, David Musial tanítványainak a védekezése még nem volt teljesen a helyén, ezeknek köszönhetően nagyarányú, 3:7-es győzelemmel térhetett haza az Újbuda. - Nem volt jó mérkőzés számunkra, sajnos az utolsó tíz percben kezdtünk el játszani. A mérkőzés előtt megbeszélteket nem tudtuk megvalósítani. Rosszul kezdtük a szezont, javítanunk kell ezen és dolgozni fogunk rajta, hogy a folytatás jobb legyen. Sorozatban fognak most jönni a mérkőzések, jobbnak kell lennünk – jelentette ki a mérkőzést követően David Musial vezetőedző.

A következő találkozóig 48 óra sem telt el, a Titánok látogattak a DEAC otthonába. A DEAC próbált túllépni a MAC elleni vereségeken, ami a játék képe alapján úgy tűnt, sikerült. A cívisvárosiak az első másfél harmadban szorgos munkával őrölték fel a fehérváriak ellenállását, akiknek ezután csak kontrákra futotta az erejéből, ám ez már nem volt elég ahhoz, hogy javukra fordítsák a mérkőzést. A DEAC így végül megszerezte első győzelmét a Ligában, 2:7-re múlták felül ellenfeleiket.

Sajnos a Titánok legyőzése nem volt elég ahhoz, hogy Csíkszereda ellen is pontokat szerezzenek a mieink. Noha a szezonbeli legjobb játékukat mutatták az egyetemisták, jó volt a kapusteljesítmény – ezúttal is Antek védte a kapunkat – a támadójátékra sem lehetett panasz, a játék képe látványos volt, a harmadik harmad döntötte el a mérkőzést. A második játékrész végén – az elsőhöz hasonlóan – döntetlennel mentek pihenni a csapatok, a záró harmadban azonban a Csíkszereda hibázott kevesebbet, ezzel sikerült felülkerekedniük.  - Az utolsó húsz perc döntött, azon belül is az, hogy mi hány hibát követtünk el és az ellenfelünk mennyit hibázott. Mi kétszer hibáztunk, amiből két gólos hátrányba kerültünk, ezután próbáltuk nyomás alá helyezni őket, de betalálni már nem sikerült – értékelt David Musial a mérkőzés után.

A következő fordulóban a Brassó együttese látogatott a Debreceni Jégcsarnokba. A kapunkat ezúttal is Antek védte. A mérkőzés kedvezően indult, az első harmadban sikerült megszerezni a vezetést, de hamar érkezett rá válasz a Brassótól. A második harmadban aztán Turcotte góljával ismét a DEAC került előnybe, de aztán kettős hátrányban kellett bizonyítani. A vendégek éltek a lehetőséggel és sikerült egyenlíteniük. Túllendülve az emberhátrányos védekezésen végül egyre magabiztosabbak lettek az egyetemisták. Vokla Roland és Spirko góljainak köszönhetően hirtelen kétgólos vezetést szereztek David Musial játékosai, majd Dalecky talált be, ő a fórt használta ki. A Brassó teljesen összezavarodott, ennek köszönhetően begyűjtöttek még egy kiállítást, amire Kloz válaszolt egy góllal, így a végeredmény 8:4-es debreceni győzelem lett. - Szerintem ma jól játszottunk, a kulcs az volt, hogy ki tudtuk védekezni a Brassó előnyét 5 a 3 ellen. Ezután sokkal jobban kezdtünk játszani, sikerült emberelőnyös gólokat szereznünk. Pontokat kell gyűjtenünk és amíg egy nagyon fontos játékosunk, Hetényi Zoli hiányzik, mindenkinek többet kell hozzátennie a mérkőzésekhez. Természetesen a Brassó legyőzése önbizalmat ad a srácoknak és ezzel az önbizalommal állhatunk oda a következő meccsnek a Liga másik top- csapata, a Fradi ellen.

Ellenük is megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani – értékelt a mérkőzés után a vezetőedző.
Sajnos a négygólos győzelem nem hozta meg a már nagyon várt győzelmi szériát, a DEAC a soron következő öt mérkőzésen sorra alulmaradt. Az erdélyi túrán, ahol mindhárom erdélyi csapattal játszottak egymás után nem csak Hetényit kellett még mindig nélkülözniük, hanem a szintén sérülésből lábadozó Novotnyt is.

A csapat tizenegyedik Erste Liga mérkőzésén végre Hetényi Zoltán is jégre léphetett, valamint Novotny is játékra jelentkezett a Titánok ellen. A találkozón végig a DEAC uralta a játékot, noha ez a kezdő és záró harmadokban gólokban nem mutatkozott meg. A védekezés még mindig elmaradt a kívánt szinttől, de az utolsó harmadban nagy sebességgel játszottak az egyetemisták és jobban koncentráltak, ezzel szétzilálták a fehérváriak védekezését, és behúzták a találkozót.

Az utolsó fordulóban a Győr látogatott a Debreceni Jégcsarnokba. Sajnos most sem volt elég az előző meccsen elért győzelem ahhoz, hogy beinduljon a cívisvárosiak szekere, már ami a győztes szériát illeti. Az ellenfél élesebbnek bizonyult a találkozón, a jó periódusokban sem tudták gólra váltani a helyzeteket a debreceniek, ami végül idegességet és sok hibát eredményezett. - Próbáltuk a legtöbbet kihozni magunkból; az első két harmadban szoros volt a mérkőzés, 2-1-nél úgy gondoltam, hogy megnyerhetjük, de aztán két gólt engedtünk az ellenfelünknek, egyedi hibákból. Dolgozunk tovább, holnap pihenőnapot kapnak a srácok, de utána ismét elkezdünk dolgozni, készülünk a következő meccsre, ahol jobbnak kell lennünk – nyilatkozott David Musial vezetőedző.

forrás: deac.hu

Eredmények:

Erste Liga:

MAC HKB Újbuda – DEAC 3:2 (1:0, 1:2, 0:0, 1:0)
DEAC – MAC HKB Újbuda 3:7 (0:2, 0:2, 3:3)
Titánok – DEAC 2:7 (1:2, 0:2, 1:3)
DEAC – Sport Club Csíkszereda 4:6 (2:2, 2:2, 0:2)
DEAC – Brasov Wolves 8:4 (1:1, 5:1, 2:2)
DEAC – FTC-Telekom 1:4 (0:2, 0:0, 1:2)
UTE – DEAC 4:0 (0:0, 2:0, 2:0)
Gyergyói Hoki Klub – DEAC 3:2 (0:1, 1:0, 2:1)
Brasov Wolves – DEAC 4:2 (1:0, 2:1, 1:1)
Sport Club Csíkszereda – DEAC 6:3 (1:0, 4:0, 1:3)
DEAC – Titánok 6:2 (1:1, 1:1, 4:0)
DEAC – UNI Győr ETO HC 2:5 (0:1, 1:1, 1:3)