Megjelent az új EÉ

A Magyar Kupát elnyerő DEAC jégkorongozói és Magyar Kupában ezüstöt kiérdemlő DEAC kosárlabdázói láthatók ezúttal a Debreceni Egyetem újságjának címlapján. Az Egyetemi Élet új számában sok más érdekes írás is olvasható.

Debreceni egyetemisták felállították a leghosszabb online magyar nyelvű szólánc rekordját. A kísérletet a Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzata szervezte. A résztvevő hallgatók egy csoportja több mint félezer szavas csúcsot ért el. A teljesítményt a Magyar Rekord Egyesület elnöke hitelesítette – adja hírül az Egyetemi Élet.

Egy másik cikkből kiderül, hogy online egészségtesztet szervezett a DEHÖK Egészségügyi Bizottsága. A résztvevők között Hajdú Péter táplálkozásmentor oszlatta el a különböző diétákkal kapcsolatos tévhiteket, és adott információkat az életmódváltáshoz. Az egyetemi polgárok hallhattak egyebek mellett a makronutriensekről és napi energiaszükségletüket is megtanulták kiszámolni.

A Fedezd fel Debrecen utcáit sorozat keretében ezúttal két olyan Piac utcai épületet vesznek górcső alá, amik elsőre nem túl szembetűnőek, és sokan észre sem veszik azonnal, hogy nem egy, hanem két épületről van szó. A Piac utca 43. és 45. szám alatt álló két házat azonban érdemes jobban megismerni, egyrészt a homlokzatukat díszítő szobrok és domborművek, másrészt történetük és alkotóik miatt.

A parcellák kiosztásával kezdetét vehette az idei veteményes szezon a Debreceni Egyetem Közösségi Kertjében. A csaknem ezer négyzetméternyi „édenkert” célja lehetőséget adni minden egyetemi polgárnak a kertészkedésre, szakszerű segítség mellett. Ebben a szezonban 64-en tevékenykednek majd a Közösségi Kertben.

Dráma(részlet) fordítói pályázatot hirdetett a közelmúltban a DEszínház (Debreceni Egyetemi színház), együttműködve a Csokonai színházzal és a Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégiummal. Az esemény védnöki tisztét Debrecen kulturális alpolgármestere, Puskás István töltötte be. A felhívásra 120 pályamunka érkezett. A győzteseket miniportrék keretében mutatják be az újság hasábjain.

A lap újságírói hosszabb írásokban foglalkoznak a DEAC jégkorong-csapatával amely a klub történetében először megnyerte az idén Debrecenben rendezett Magyar Kupa négyes döntőjét. Emellett az sem maradt ki, hogy Magyar Kupa-ezüstöt szereztek a DEAC férfi kosárlabdázói. Az egyetemisták részéről azért volt ennek nagy jelentősége, mert utoljára 18 éve, 2003-ban szerepelt hajdúsági csapat, a Vadkakasok a kupa döntőjében.

Minderről és sok másról ide kattintva lehet olvasni az Egyetemi Életben.

Forrás: DE Sajtóiroda, hirek.unideb.hu - OCs