Debrecen, a gondoskodó város 2024-es költségvetésének tervezete

Debrecen 2024-es költségvetés-tervezetének a gondoskodó város gondolatkörébe tartozó vonatkozásait sajtótájékoztató keretében mutatta be Széles Diána alpolgármester 2024. február 19-én.

Az alpolgármester arról beszélt, hogy az egészségügyi, szociális és köznevelési intézmények (Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet, DMJV Városi Szociális Szolgálat, DMJV Család- és Gyermekjóléti Központ, bölcsődék, óvodák) fenntartására, programjaik (Mozdulj, Debrecen!) támogatására, valamint szociális ellátásokra összesen 14,6 milliárd forintot tervez fordítani a város, ami 18,7 százalékos növekedés az elmúlt évihez képest.

Míg a város gondoskodási intézményrendszerében a 2023. évi intézményi bérek összesen 10,4 milliárd forintot tettek ki addig a 2024. évi költségvetés az intézményi bérek összességét 13,2 milliárd forintra tervezi. Ez azt jelenti, hogy az óvodai munkatársak bérnövekménye 17 és 32 százalék között lesz, míg a szociális intézményekben 17 százalékos, a 2023. novemberi fizetésekhez képest. 

Szociális támogatások

Kiemelte, hogy az idei költségvetésben a szociális ellátásokra szánt összeg a 2023-as 376 millióról várhatóan 420 millió forintra emelkedik, ami 11,7 százalékos növekményt jelent.

A tervezett támogatások a következőképpen alakulnak:

lakásfenntartási támogatás több személyes háztartás esetén 10.800 Ft; egyedül élő esetén 12.000 Ft);

természetbeni támogatás (tűzifa – 25 mázsa),

adósságcsökkentési támogatás maximum 225.000 Ft (jövedelemfüggően sávosan);

a pénzbeli időszaki támogatás (minimum 4.000 Ft-tól maximum 100.000 Ft-ig terjed, 2-6 hónapra);

a pénzbeli eseti támogatás (minimum 5.000 Ft-tól maximum 150.000 Ft-ig – kivétel tűzeset esetén, akkor 500.000 Ft-ig kérelmezhető);

temetési támogatás (max. a költségek 30%-a igényelhető jövedelemtől függően sávosan, max. 139.000 Ft-ig);

kelengyetámogatás (36.000 Ft-ról 42.000 Ft-ra nő);

iskolakezdési támogatás (9.600 Ft-ról 11.100 Ft-ra nő gyermekenként), gyógyszertámogatás (28.500 Ft, ami maximum 6 alkalommal igényelhető egy évben) köztemetés költségeire (összesen 45 millió forint kerül betervezésre erre a támogatási formára);

70. életévüket betöltött személyek hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjának támogatása (70-75 éves korig, rászorultsági alapon. 75 év fölött, jövedelemtől függetlenül – összesen 152 millió Ft tervezett erre a célra);

a 65. életévüket betöltött személyek kérelemre a Nagyerdei Gyógyfürdő vagy a Kerekestelepi Strandfürdő 5 alkalommal való térítésmentes igénybevétele (összesen 51 millió Ft tervezett erre a célra);

a debrecen város napján született gyermek édesanyja részére adott támogatás (150.000 Ft egyszeri támogatás);

a 101. illetve az azt követő életéveit betöltő személy támogatása (hivatalból kérelmezhető, ahány éves, annyiszor 1000 Ft támogatást kap minden születésnapján);

szociális lakbértámogatás (jövedelemviszonytól függ, a szociális osztályhoz kell beadni a kérelmet és ezt aztán becsatolni a Cívis Házhoz beadott pályázathoz).

 

Beruházások

Ami a gondoskodó város gondolatkörébe tartozó beruházásokat illeti: a Városi Szociális Szolgálat vonatkozásában a Pallagi úti idősek otthona korszerűsítésének folytatására 60 millió Ft-ot tervez az idei költségvetés. Postakert városrészen a Zelemér utcai bölcsőde átadására várhatóan 2024 őszén kerül sor – ez egy 1,2 milliárd forint értékű beruházás. Óvodai és bölcsődei játszótéri eszközök javítására, fejlesztésére várhatóan 60 millió Ft-ot fordít az önkormányzat. Sor kerül a következő háziorvosi rendelők felújítására: Thomas Mann u. 45. (86 millió Ft), Nagymacs (74,3 millió Ft), Angyalföld téri orvosi rendelő felújításának tervezése (25 millió Ft). Háziorvosi rendelők akadálymentesítésére 10 millió Ft tervezett a költségvetésben. Önkormányzati intézményi egyéb üzemeltetési feladatokra 144 millió Ft szerepel a költségvetés tervezetében, önkormányzati intézmények kisebb beruházásaira pedig 312 millió forint. Megtörténik a józsai futópálya kialakítása (102 millió Ft), a Család- és Gyermekjóléti Központ új telephelyének kialakítása a Mátyás király u. 29. alatt (23,2 millió Ft), a Gönczy Pál utcai iskola étkezőjének kialakítása (12 millió Ft) a Csapókerti Általános Iskola felújításának tervezése (20 millió Ft) s folyamatban van az Epreskerti Általános Iskola tornatermének építése (1 milliárd Ft – ebből 450 millió forint önkormányzati önerő). Az alpolgármester szót ejtett arról is, hogy számára kiemelten fontos a Margit téri uszoda felújítása, amit a Debreceni Vagyonkezelő fog elvégezni saját beruházásában, várhatóan még ebben az évben. Ugyancsak kiemelten fontosnak tartja Széles Diána azokat a közterületi fejlesztéseket, melyek a város polgárainak jólétét szolgálják: a játszótérfejlesztési program (120 millió forint), a tócóvölgyi pihenőpark tervezése (50 millió forint), a Vezér utcai tó környezetének fejlesztése (30 millió forint) és a Szent István park fejlesztése (10 millió forint).

Civil szervezetek és fiatal tehetségek támogatása

A szociális és gyermekjóléti feladatokat ellátási szerződés által biztosító civil szervezetek támogatása a múlt évi 26.500.000 Ft-ról idén 38.500.000 Ft-ra nő.

A Civil, Ifjúsági és Kulturális Alapban összesen 47.6 millió Ft, a Cívis Talentum ösztöndíj keretében 4 millió Ft, a Békessy Béla-sportösztöndíj keretében 20,6 millió Ft, a Bursa Hungarica ösztöndíj céljaira 15 millió Ft, diáksport-tevékenység támogatására 7,4 millió Ft, a Tehetséges Debreceni Fiatalokért Közalapítvány támogatására 2 millió Ft áll majd rendelkezésre.

DMJV Család- és Gyermekjóléti Központja

A sajtótájékoztató keretében a DMJV Család- és Gyermekjóléti Központjának tevékenységét – elsősorban a gyermekvédelem szempontjából – Orosz Ibolya Aurélia, az intézmény vezetője mutatta be. 2023. január 1-jétől a Család- és Gyermekjóléti Központ és a Szolgálat egységein kívül az átmeneti gondozás is az intézmény feladatai közé került. Ez az intézményvezető szerint azért volt nagyon jó döntés, mert így a családok segítését komplexebben tudják megoldani. Hiszen ha olyan helyzetbe kerül egy család, hogy nincs a lakhatása megoldva, akkor az átmeneti gondozás keretében a nap 24 órájában tudják a családot segíteni.  A gyermekek átmeneti otthona is az intézmény kezelésébe került, ahol 9 férőhellyel tudják segíteni a debreceni gyerekeket, ha otthon ellehetetlenedik a helyzetük, például kezelhetetlenné váló konfliktus alakul ki a családon belül. Egy gyerek saját jogán is kérheti, hogy ebbe az otthonba, biztonságos közegbe bekerüljön. Orosz Ibolya Aurélia hangsúlyozta: ez is mutatja, hogy komplexen tudják kezelni a problémával szembenéző családok helyzetét. Debrecenben nagyon jól működik a jelzőrendszer. Mit is jelent ez? A gyermekvédelmi törvény kötelezi a köznevelési intézményeket, az egészségügyi szolgáltatókat, hogy ha olyat vélnek felfedezni, hogy nem megfelelő egy gyermek vagy felnőtt – például idős ember – sorsa, akkor azt jelezhetik a Család- és Gyermekjóléti Központnak, amely azonnal segít az érintettnek. A jelzőrendszer révén évről évre egyre több jelzést kapnak, de ez nem azt jelenti, hogy Debrecenben gyarapodnak a problémák, hanem azt, hogy minden érintett megtanulta, mi a teendője a jelzőrendszerrel kapcsolatban, s valóban jelzi a gondokat. A jelzőrendszer működéséről egyébként éppen ezen a héten rendez a központ tanácskozást, melynek témája a bántalmazás témaköre lesz. Orosz Ibolya Aurélia megköszönte mind a 178 kollégája elhivatott és precíz munkáját, mert anélkül nem tudnának ilyen sok családdal kapcsolatban lenni. 3254 gyermekkel voltak kapcsolatban az elmúlt évben és ez 2150 családot jelent.  2018-tól az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenységet is bevezették, azaz minden köznevelési intézménnyel – óvodával, iskolával – van kapcsolatuk, s ez jelenleg 38.400 gyerekre való odafigyelést jelent. Közülük az elmúlt évben 10.603 vette igénybe valamilyen módon a központ szolgáltatásait. Speciális szolgáltatásaikkal együtt összesen 14.800 fő vette igénybe szolgáltatásaikat. Orosz Ibolya Aurélia szerint a Család- és Gyermekjóléti Központ Debrecenben mindenkihez elér. Nagyon jó kapcsolatuk van a civil szervezetekkel, az egyházakkal is. Ez a kapcsolatrendszer is segített abban, hogy például a tél beállta előtt minden egyedülálló személyt, aki a látókörükbe került megkerestek a városban, s így sikerült egy idős embert megmenteni a fagyhaláltól. Ilyen tragikus eset nem is történt ezen a télen Debrecenben.

Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet igazgatója pedig az intézet Pósa utcai iskola-egészségügyi szűrőközpontjának a 2022/2023 tanévre vonatkozó – mikor is 13.684 gyermek szűrővizsgálata zajlott – eredményeiről adott számot.

A gondoskodó város egészségfejlesztési tevékenységei

A gondoskodó város egészségfejlesztési tevékenységei körébe tartoznak a Mozdulj, Debrecen! mozgalom programjai (gerinctorna, jóga, zumba, frissítő torna, szívbarát tematikus séta, közösségi futás). A 2021 októberében indult mozgalom keretében eddig összesen 1544 program zajlott, melyeken – a Debreceni Sportcentrum által működtetett Mozdulj, Debrecen! iskolaprogram 10.883 résztvevőjével együtt – összesen 55.350-en vettek részt. Nagy jelentőséggel bír, hogy 2023-ban megkezdte munkáját a Mozdulj, Debrecen! Belvárosi Egészségfejlesztési Központja is a Szent Anna u. 11. alatt, ahol számos, az egészségmegőrzést, az egészségtudatosságot erősítő tevékenyéggel, egészségügyi szűrővizsgálatokkal várják az egészségükért tenni akaró debrecenieket.

Az Anyatejgyűjtő Állomás támogatása

Az Anyatejgyűjtő Állomás működési kiadásaira és a szervezett anyatejgyűjtés folyamatos biztosítására az önkormányzat 2014 óta évente 10 millió Ft támogatást nyújt, s ez így lesz 2024-ben is. 

Debrecen turizmusa

Széles Diána alpolgármester a tájékoztató témájához kapcsolódóan turisztikai témákról is szót ejtett. Mint elmondta, a várost felkeresők által a Debrecenben eltöltött vendégéjszakák száma 2022-höz képest 2023-ban 5,2%-kal nőtt. Míg tíz évvel ezelőtt, 2014-ben a vendégéjszakát eltöltők 29 százaléka volt külföldi turista, addig 2023-ra ez már 48 százalékra nőtt. A VisitDebrecen szakmai feladataihoz kapcsolódóan 2024-ben 172,8 millió Ft költséggel számol az önkormányzat.  Az idegenforgalmi adóbevétel 2022-höz képest 2023-ban 17,9 százalékkal nőtt. Az ebből az adófajtából tervezett városi bevétel összege 2024-re 160 millió Ft.

Debrecenben jött létre először az országban az e-személyigazolvány alapjaira épülő okos városkártya, melyből jelenleg közel 24 500 darab van forgalomban. A Debrecen Városkártya és az újonnan bevezetett Debrecen Junior Városkártya segítségével 2024. április 1-jétől díjmentesen utazhatnak a DKV Zrt. járatain a Debrecenben működő köznevelési intézményekben óvodai, illetve tanulói jogviszonnyal rendelkező 6-14 év közötti korú gyermekek.