Óriási érdeklődés volt a Kapáslövés című könyv bemutatóján

A Kék Európa Stúdió gondozásában, megjelent az egykori judós, edző Balogh Zoltán könyve, a Kapáslövés. Az évtizedeken át Debrecenben elő alkotó kötetét kedden a Karakter 1517 Könyvesbolt-ban mutatták be.

Az eseményen  Adorján Zoltántól Tumbász Józsefig felsorakozott a debreceni sportélet elmúlt négy évtezedének szinte összes legendája. Az már csak hab a tortán, hogy a beszégetés végén Harle Tamás a könyv kiadója egy hatalmas tortával lepte meg a születésnapos Balogh Zoltánt.    

 

A szerző életének első huszonhét éve a cselgáncs bűvkörében (ahogy ő fogalmaz, a lágy művészet gránitkemény világában) telt, amikor csaknem végzetes balesetet szenvedett, kerekesszékbe kényszerült, ám elképesztő elszántsággal, akarattal felépítette új életét. Hősei elsősorban sportolók, egykori sportolók vagy éppen egy kisfiú, aki arról álmodozik, hogy nagy futballista lesz; ezek a figurák ugyanúgy hordozzák a maguk keresztjeit, mint a hétköznapi emberek. A kötet két nagy részből áll, az elsőben hagyományos novellák sorakoznak, amíg az Énidők fejezetben már egyes szám első személyben ír: itt és a Fiókba zárt emlékeim bevezetőben tárulnak fel a szerző önvallomásai, kötődései, emlékei; itt megismerjük az ő személyes hangját és életének legnagyobb harcát is.”

A „13 év óta Szentendrén élő debreceni ” Balogh Zoltán több szempontból is példát mutat sorstársainak. Súlyos balesete után új értelmet keresett az életének, amelyet az írásban talált meg. Megjelent a szerző első kötete, a Kapáslövés, amely egyedi, humoros, gyakran öniróniával átszőtt stílusú sportos novellák és egyéb írások gyűjteménye.